Éltetni és életet adni jó dolog, vonatkoztasd bármire is. Ami benned érlelődik, azt előbb vagy utóbb érdemes világra segítened. Elérkezik az idő, amikor már kristálytisztán érzed: nem maradhat ötlet, elképzelés csak tebenned élő kezdemény. Ekkor fogsz bele a magvalósításba. Másként fogalmazva: megszülöd az álmodat. Kortól, nemtől, vallási hovatartozástól és politikai meggyőződéstől függetlenül. De mi ez a szülősdi? Az álmokat nem megvalósítani szokták?

Ami igazán a sajátod, egy kicsit olyan, mintha a gyermeked lenne. Őt pedig nem megvalósítani – világra segíteni szokás. A fogalmazást illető különbség okáért érdemes tekintetet emelned. Fel, a csillagos égig. Ott találsz rá a magyarázatra. Egészen pontosan a Rák csillagzatában.

Ami szent, az csak jó lehet. A Rák az anyai szent hármasságot – befogadás, táplálás, elengedés – jeleníti meg. Ha úgy gondolod, még nem láttad, hogyan néz ki, akkor tudd: mégis csak ismered őt. A sváb autómárka orrán fénylő, három ágú csillagra gondolok. Hasonló a Rákhoz – vagy éppen ezt a csillagot mintázták a valós csillagzatról? A lényeg a „harmadik“ ága (ollója), most vele akad dolgunk.

Elengedés. Itt nem a „szokásos,“ a spirituális közbeszédet átjáró elengedés működik. Zárójel: három emblematikus elengedést láthatsz az égen. A Skorpió ollója szól a radikális, azonnali nyesésről. Amikor minden teketória nélkül vetsz véget egy (méltatlanná vált) minőségnek. Jellemzően őrá szorítkozik az „elengedés“ címkéje. Érdemes még tudnod Nimród (Orion) nyílvesszőt elengedő kezéről. Ő a bennünk élő „rossz“ szokások legyőzését mintázza meg. Nekünk most a harmadikkal kínálkozik együttműködni valónk.

Megszületik, aminek megérett az ideje. Ez akár általános megfogalmazás is lehetne, helyette ne kerülgessük a forró kását: megszülöd, ami érlelődött benned, világra hozod, ami a lelkedben, belső-alsó érzelemvilágodban kiforrott. Erre ösztönöz a Rák elengedő részéhez érkező Nap.

Kortól, nemtől, vallási hovatartozástól és politikai meggyőződéstől függetlenül képes vagy az ilyen típusú álmaidat megszülni. Most nem a megvalósítás játszik elsődlegesen. Nincs küzdelem, meg hétfejű, lángokádó sárkány, aki közéd és a barlangba rejtett kincs közé áll. Más minőség a kettő. Amivel a mostani napokban együtt táncolsz, az finom és lágy. És igen, még a legkeményebb legerősebb férfi is dédelget olyan álmokat, amiket ilyen módon érdemes megszülnie.

Érdemes egy kicsit ki- és felülemelkedned azon a kemény, karcos közhangulaton, ami most innen is, onnan is ömlik. Egyszerűen csak tedd fel a kérdést: szolgál-e téged? Ha igen, miképpen? Ha esetleg nem kapsz értékelhető találatot, ismételd meg újra – némi módosítással: kit szolgál? Rögtön könnyebben csatlakozol le pánik- és rémület-vonatokról.

A befelé figyelés most termékeny csak igazán. Ahogyan az optimális szülést is „háborítatlan“ jelzővel szokták leírni, ezt te is biztosíthatod az álmaidnak. Ki adná meg, ha nem te? A hétvége és a jövő hét legeleje éppen erről – is – szól. Segítsd megszületni dédelgetett álmodat!

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest

Share This