2019. dec 31. 0

Melyik az „erősebb” harmincon túl?

Melyik az „erősebb” harmincon túl? Az ascendens vagy a Nap-jegy? Nektek mi a véleményetek?

A mai bejegyzést egy igen értékes hozzászólás inspirálta. Az állatöv tizenkét jelét végigtárgyaló sorozat egyik eleménél érkezett a kérdés: igaz-e, miszerint harminc éves korunktól inkább az ascendens válik meghatározóvá, mint a születési Nap-jegyünk. Egy-egy kommentre – terjedelmi okokból – nem szoktam túl hosszan válaszolni, de ez olyan jelentőségű kérdés, ami az azonnal adott, mogyoróhéjban kifejtett lényeg mellett megér pár plusz sort is. Születési képletünkben központi csillagunk, a Nap jelöli cselekvő énünket, az ascendens pedig a személyiségünket. Ennél – természetesen – jóval gazdagabb mindkettejük jelentéstartama, ám végtelen leegyszerűsítéssel (ha pisztolyt nyomnának a halántékomhoz), így tudnám kettejük lényegét egyszavasítani. Többször beszéltünk róla, hogy nem determinálnak, „csak” hajlamossá tesznek, amint Szepes Mária csodálatosan megfogalmazta. Akinek volt szerencséje/szerencsétlensége (ízlés kérdése ennek megítélése) közgazdaságtant tanulni/hallgatni, jól emlékszik, hogy ez a tudomány modellekkel dolgozik. Zárójel: vicces, hogy ezek a szimulált helyzetek hangsúlyozottan soha nem fordulnak így elő az életben… Egy-egy hatás vizsgálatakor a modell többi paramétere változatlan marad, pont azért, hogy a górcső alá vett változó mechanizmusát torzítatlanul láthassuk meg. Ezt nevezik latinul ceteris paribus elvnek.

Ez az, ami az asztrozófiában nincs és nem is lehet, és ha lehetne, sem működhetne. Egy képlet elemzése során a Nap mellett a kilenc bolygót, a tengelyeket, az állatövi jeleket és csillagképeket (ekliptikait és ekvatoriálist egyaránt) vizsgáljuk. Komplex, teljesen egyedi rendszer mindenkinek a sorstérképe. Ezek után jó mély önellentmondásba keverem magamat, de másképp lehetetlen szabatosan válaszolni a címben megfogalmazott kérdésre. A Nap inkább azt mutatja meg, hogyan cselekszünk, miképpen teszünk dolgokat, hogyan működünk. Az ascendens pedig rávilágít a milyenségünkre; arra, hogy a személyiségünk milyen kozmikus indíttatásokat kap. Hogyan működök versus milyen vagyok.

A harminc év első szaturnuszi visszatérésünk – hozzávetőleges – ideje; ennyi esztendő szükségeltetik a gyűrűs bolygónak ahhoz, hogy a születésünkkor elfoglalt pozíciójába egy teljes kör megtételét követően visszaérkezzen. Ez képzeletbeli „pendülés” is, ilyenkor válunk igazán felnőtté és érnek meg bennünk első három évtizedünk tapasztalatai. Réges-régen hallottam és maximálisan tudok azonosulni azzal a vélekedéssel is, hogy harminc fölött felelősek vagyunk az arcvonásainkért. Mosolygós, vagy keserű arcot építettünk fel? Ugyanez igaz pepitában az ascendensre is: milyen személyiséget csiszoltunk magunknak? Kellően erős a jellemünk, él-e bennünk igyekezet, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki abból, amit kaptunk? Pár éve elvégeztem egy briliáns arcolvasó tanfolyamot. Ott hallottam, hogy az újszülöttek kivétel nélkül egy bizonyos szemformával születnek (függetlenül például attól is, hogy esetleg ázsiai típusúak, vagy más, alapvetően eltérő a szemük rajzolata), amint az arcuk is egyfajta üres, tiszta lap. Az évek teltével, a tapasztalatok, megélések sokaságával ez az „arcpapír” kezd megtelni rajzolatokkal, ilyen-olyan mintákkal; így alakítjuk ki jelen fizimiskánkat. Ez a folyamat egy az egyben analóg az ascendens változásaival. Teljesen természetes, hogy időről időre személyiségváltozásokon megyünk keresztül életünk során. Hiba lenne azonban a harmadik x után félretenni a Napot, a bolygókat és csak az ascendensre fókuszálni, mindazonáltal az idő előrehaladtával valóban egyre többet mesélhet a kelő tengely pozíciója annak viselőjéről. Tudom, hogy a mai írás kellően dodonai, de a tárgya sem egzakt igen/nem kategóriás.

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!