2018. okt 24. 0

Merülő Plútó

A Nap ugyanúgy fel fog kelni. A szomszéd ugyanúgy csörömpöl reggel. Az autók továbbra is benzinnel mennek, meg gázolajjal és kevesen villannyal. A főnökből sem válik irgalmas szamaritánus, hogy segítő kezet nyújtson felénk pörölyöző ökle helyett. Nem fog semmi megváltozni ebben a pillanatban. Vagy mégis? A Nap égi útja alá merülő Plútó változásokat hoz. Sok embert ismerek, akinek szava járása: „gyűlölöm a változásokat!” Nos, nekik azt javaslom, kezdjenek először semlegessé válni, majd lassan elfogadni, hogy ez van, végül, lassanként megbarátkozni velük. A jelen időszak egy hosszú-hosszú sor változást hoz. Említettük már: az Ekliptika alá érkező Plútó hozta gyökeres fordulat nem a gitárhúr pendüléséhez hasonlatos, inkább a lassan morajló, hegymélyi vulkán kitöréséhez. Hosszú ideje halljuk, hogy mormog, néha már a melegedést is érzékeljük, előbb-utóbb füstpamacsok szállnak fel, azután eljön a pillanat, amikor elszabadul a lávafolyam. Nem ér meglepetésként, hiszen bőven előre jelezte érkezését.

A Plútó merülése ilyen típusú, a figyelmet befelé irányítja. Mégis mit várhatunk tőle? Jósolni sosem szoktam, nem kenyerem és nem vagyok a híve, ezért inkább példálózó jelleggel sorolom fel, mikre számíthatunk. Olyan embertársaink, akik ma az anyag világának szentségét hiszik és hirdetik, saját maguk számára is megmagyarázhatatlan módon indulnak el befelé, az önismeret útján, akár meghasonlás-élményekkel is gazdagodva. Eltűnődünk, tényleg kell-e annyi szelfit, ebédről, kapucsínóról szóló fotót posztolnunk a közösségi oldalakon. A merengésben akár odáig is eljuthatunk: vajon a kép, amit sugallni akarok magamról, mennyire van szinkronban azzal, aki én vagyok? Itt is érkezhetnek lökéshullám-szerű felismerések, összetörő mázak, lemosódó takarófestékek. Általában is, kevésbé fogjuk „festeni” és „sminkelni” magunkat – természetesen spirituális értelemben véve, ez az időszak (itt évtizedekről beszélünk) hoz egyfajta mélyebb (és ezáltal magasabb) önfelvállalást. Én ez vagyok, tessék, lássátok. Nem mondom, hogy nem tudok változni, azt még kevésbé, hogy nem vagyok rá hajlandó, de én, itt, most, ebben a pillanatban ez vagyok.

A figyelmünk egyre inkább befelé irányul, de ez nem befordulás; „csupán” a hajlandóság növekedése, amivel szembenézünk valódi önmagunkkal. Ez az értékrend-átalakulás óhatatlanul magával hozza emberi kapcsolataink átrendeződését is, számos viszonyunkat tudjuk – kiüresedés miatt – lezárni, könnyű szívvel, és a keletkezett vákuumba beengedni azon társainkat, akik türelmesen vártak ránk és együtt tudunk rezegni velük. „Nem tudom, önnek mi a véleménye, de ma nagyon sokat tudunk a természet apróka részleteiről; de akkor az emberek többet tudtak az egészről. A nagy összefüggésekről, amiket nem lehet mérleggel mérni és felvágni, mint a sonkát.” Az idézet Szerb Antaltól származik, a Pendragon legendából. Biztos fatális véletlen, de ez a regény 1934-ben jelent meg először, az író pedig 1929-ben élt Angliában és gyűjtötte az élményanyagot. Akkor, amikor a Plútó az ekliptika fölé emelkedett. Ugye, milyen furcsa, hogy nem egy kortárs gondolatáról (mégis egy abszolút kortárs gondolatról) van szó? Pontosan ez az energetika erősödik meg, csak fortissimóban: a rengeteg specializált kutatás, a tudomány és ezáltal figyelmünk szétaprózódásából mély, belső vágyunk ébred, hogy lássuk és értsük meg, éljük át az Egészet. Nem mellesleg ez elvezet az egész-séghez, amire külső-belső betegségeink mérhetetlen elszaporodása miatt igencsak szükségünk van.

S hogy mit hoz még a mélyreható változásokon, gyökeres, időnként radikális fordulatokon kívül a Nap útja alá merülő Plútó? Majd meglátjuk. A kaland elkezdődött.

 

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!