Pár éve Somlósi Lajostól hallottam a gondolatmagvat: az öreg szóban ott az Őr, az őrző, a szógyök magában hordozza a Szaturnusz magas szintjét, a kikristályosodott tudást és bölcsességet. Ezzel szemben az idős egy szimpla jelző, minden magasztosság nélkül; csupán annyit jelent, hogy sok-sok év telt el a futószalagról való legördülés születés óta. Mégis, egy ideje a „politikai-társadalmi” korrektség jegyében nem öregekről beszélünk, hanem idősekről, idősek otthona és időskori ellátás a közbeszédben elfogadott terminus.
Hasonló finomkodásnak tűnik első ránézésre, mint a „túlsúlyos” helyett „zsírháztartási kihívással küszködő” megnevezést alkalmazni és ezzel egy elég hosszú sort lehetne megnyitni. Energetikailag azonban jóval többről van szó. Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje elég könnyen elérhető könyv; ha felütjük, egyik mesében sem találunk olyan szentenciát, hogy „szerencséd, hogy idősanyádnak szólítottál!” Ízlelgessük az „öreg” szót, ha nemes és az értékeket bíró-tudó emberre gondolunk. Engedjük el a kórszellemet korszellemet, a hozzá való ragaszkodást.
Mindemellett nyúljunk oda a rejtett zsebünk kis tükréhez és tartsuk a jelenség elé: vajon miért jó, ha az öregek nemes és megtartó ereje halványodik? Miért jó, kinek jó, ha elerőtlenedik egy minőség? Emlékezzünk a párhuzamokra: a férfiból, legényből pasit alacsonyítottak, kitermelve ezzel a pasi-minőséget is.
Az áldott állapotból terhesség lett, ami már az áldatlanság lehetőségét is magában hordja. Vég nélküli a példasor, de ha tehetjük – és miért ne tehetnénk? -, ne álljunk be ebbe a sorba se. Ízleljük meg, hogy ha a kedveskedő, szeretetteljes és a felszínen csipkelődő „hé, öreg!” megszólítást kicseréljük „hé, idős!”-re, az milyen súlytalan, bántó és idegen mondjuk évtizedes barátok közegében.
Gondoljuk végig, hogy nem nevén nevezni azt, amire gondolunk, milyen torzulásokhoz vezet. Nem itt kezdődik az őszintétlenség? Ha pedig másik címkét ragasztunk rá, akkor előbb-utóbb azt a minőséget is bevonzzuk és az elszenvedő is elhiszi, hogy ő már nem őr, nem öreg, hanem csak idős és jöhet is a pelenka, mint hetven-nyolcvan évvel korábban. Tényleg ez kell nekünk? Tudom, hogy gyakran tűnök szőrszálhasogatónak, de a pontos megfogalmazás, hogy mit minek, kit kinek nevezünk, kulcsfontosságú. Itt kezdődik a szómágia.
kép: pixabay.com
