A nyilvánvalóan és szándékoltan provokatív címben felvetett kérdésre azonnal meg tudom adni a választ, röviden: kevés; pengeélen táncoló az eltérés, mégis világok múlnak rajta. Az elmúlt – fájdalmasan hosszú – időszakban a hölgyek az elnyomás és a semmibe vétel ilyen-olyan formáját és megjelenési módját élték meg, változó intenzitással, de mindig jelenlévőként. Az úgynevezett modern kor elhozta az egyenjogúságot, amit például a szavazójog kiterjesztésétől kezdve az autóvezetés liberalizálásán át számtalan, ma már banálisnak tűnő, ám mindössze a huszadik században bekövetkezett „enyhítés” megjelenése fémjelez. Ez mind-mind jó és hasznos, ám végtelenül kevés. A jog és a társadalom változásai az egyenrangúságot nem hozták el, erre a papír-szabályok betűinek átírása alkalmatlan.
A piramis alsóbb szintjén áll az egyenjogúság, hiszen ha a jogaink nem egyenlők, onnantól miről is beszélünk? Ám hiába a Ptk. és Btk. előtti egyenlőség, ha a társadalomban, különösen a társadalom férfi tagjaiban rögzült régi, sértő és lekezelő minták még mindig élnek. Talán ma már, ezekben a napokban és években kezd egy picit alakulni előbb a fejekben, majd a szívekben és előbb-utóbb a lelkekben is a hölgyekkel kapcsolatos férfi-elképzelések milyensége. Itt is érvényes a kritikus tömeg tudományos tézise: elérkezik, el kell, hogy érkezzen az a pont, amikor már nem trendi a kocsmában a zasszonyró’, mint utánfutóról beszélni és nem adekvát megoldás egy vita lezárására a fizikai fölény és a pofon.
A változás a nőkben, Bennetek, Hölgyek, bennetek lakik! Sajnos vagy nem sajnos, ez a teremtett világ a mai stációjában úgy működik, hogy férfiként ezt a változást nem tudjuk beemelni a valóságunkba, ahogyan pedig kéne. Ez a patriarchális világbeállítás és neveltetés csődje és egyben bizonyítványa is, benne a bukás félremagyarázhatatlan bélyegével. Mégis, a remény nem veszett el, nem veszett ki, mert még a mai világ erősen korcsosult férfija is képes és tud és hajlandó (!) is változni, még akkor is, ha nem látszik, még akkor is, ha ezt senki nem mondaná meg. Azért képes, mert nem érzi jól magát. Nem érzi jól magát, mert a mai élete messze áll attól, amiért jött. Szomorú, hogy ez a felismerés csak kevesekben ébred, még kevesebben is tesznek bármit az anyag világában.
Megint oda lyukadunk ki, hogy Nektek, nőknek kell vállatokra venni a dolgot és fejlődni, hogy az előrehaladásotok farvizén tudjon a férfi előrejutni. A munka oroszlánrésze rátok vár, ami nem vet jó fényt a férfiakra. Elérkezett az idő, amikor megtanultál nemet mondani, már nem lehet a torkodon letuszkolni mindazt a megaláztatást, mindazt az emberhez méltatlan minőség-kupacot, amit anyád és a nagyanyád, többi női ősöd szoknya alá seperve hordtak, sóhajjal és már szinte természetesnek véve. Eljött a pillanat, mikor öntudatodra eszméltél és ez nagyon jó! Itt kezdődik minden, amikor már kérdőjeleket tudsz tenni eddig kijelentőnek elfogadott mondatok mögé. Ez az első lépés, ami a legfontosabb, hiszen minden nagy út egy, egyetlenegy lépéssel kezdődik.
Már megküzdöttél édesanyád, a nagynénik, nagyi rosszalló fejcsóválásaival, fel tudtad dolgozni, amikor Veled is megérttették volna, miért nem léptek és miért nem tettek ők semmit a maguk boldogságáért. Tudd, mert tudnod kell, hogy óriási munka áll már most is mögötted, soha ne becsüld le ennek az állapotnak az értékét! Nézz szét, még mindig hányan álmodnak csak arról, hogy kinyitják szemüket és eddig eljutnak. Mégis, arra kérlek, ne állj meg itt!
Az út vezet tovább. Ahogy egyre nagyobb mértéket ölt a nők egyenjogúsága, úgy jelennek meg az elmaradhatatlan vadhajtások is: a dobozos teherautót vezető, agresszív, férfinél férfibban bizonyítani akaró nő (agresszív dudálás, leszorítás, hegyes köpés, stb…) és a sok-sok hasonló példa. Ez szereptévesztés. Nem az az egyenjogúság – magas szintű – megélése, ha a hölgyek szerelnek autót és kevernek maltert, bár kétségkívül jó, hogy ha hívásuk van rá, megtehetik. Ez az állomás az antitézis: a kiindulás, a lenézett és társadalmilag alárendelt nő állapotát tézisnek véve ez egyértelmű antitézis. Az antitézis minősége nem baj, hiszen az egyensúlyhoz szükség van rá, a polaritáson keresztül való tanulás elmaradhatatlan lépcsőfoka.
Egyetlenegy hibát tudsz elkövetni: ha benne ragadsz az antitézis minőségében. Vagány szerep, számtalan elismerő, hízelgő, jólesően irigy visszajelzéssel, mégis nem a fejlődés igazi útja. Már nem kamasz vagy, nem az apád ellen kell lázadnod: már önmagadért, a fejlődésedért, az emelkedésedért, a méltó éltedért élsz és teszed a dolgodat. Óriási a különbség!
Az a női minőség, amiből hiányzik a kedvesség és a lágyság, nem lehet magas szintű, hiszen az esszenciális női alapértékeket nélkülözi. Kérlek, gondold át, rágd meg alaposan ezt a tézist! Az erő gyakorlásához és megéléséhez nem kell keménység. Amikor a keménység, a fogcsikorgatás megjelenik, – észrevétlenül – átcsúszol a férfiműködésbe; ez már egy farokméregetés-analógia. Amikor nőként való érvényesülésed eszköze a nyers, kemény, csikorgó energia, tudd, valamit rosszul (=nem magas szinten működtetett energiákkal) csinálsz. Eddig nemigen ülhettél lóra, most pedig átlendülsz és a túloldalán találod magad; ahol – antitézis – ismét nem kerültél közelebb lényegesen a célhoz, bár már jó irányban haladsz. Ilyenkor alakul ki a címben is hivatkozott bunkóság, ami férfiak esetében is kerülendő, hölgyeknél pedig még inkább. Ez az az állapot, amikor a határozottság vékonyka és illékony látszatfátylával próbálod belső kétségbeesésedet leplezni és ezért tüskéket növesztesz, csípsz és harapsz akkor is, amikor egy mosoly sokkal többet érne. A felébredt öntudat átbillenése hozza elő azt a minőséget, amikor esetenként vagdalkozó módon haladsz előre, de belül ott a félsz és a bizonytalanság, de még magadnak sem mered bevallani. Ilyenkor fordulj magasabb önvalódhoz, mélyülj el az önismeretben és nézd meg, mitől nem érzed jól magadat (az a hölgy, aki fejlődése útján éppen ezt a szakaszt járja meg, nem boldog mélyen és őszintén, mert „alapprogramozásában” nincs benne az érdesség, a bunkóság). Tudom, hogy ezek erős szavak, de hidd el, nem bántani akarlak. Segíteni szeretnék, hogy vedd észre, csípd nyakon magad és lépj tovább, amikor eljön az ideje.
Tudnod kell azt is, hogy a lágy nem egyenlő a puhával, nem egyenlő az önállótlan, külső hatások által könnyedén formálhatóval és legfőképpen nem egyenlő az akarattalannal. A lágy, igazi női erő az, aminek a mai világ – még – híján van. Ez az erő mosolyogva, görcsök nélkül mozgat meg hegyeket és nincs szüksége semmilyen önigazolásra; puszta léte többet mond minden szónál. Keresd meg magadban, hiszen benned is ott van, ott él és ébredésre vár ez az erő!
Az arany középút talán nem tűnik szélesnek, mégis öles, ám kecses léptekkel tudsz haladni rajta. Mire a maga valójában megtapasztalod az erődet, kialakul az a belső szilárdság, ami megengedi, hogy ne akard folyton a külvilág orra alá dörgölni; tudod, ez kicsit olyan, mint egy erős autóval minden lámpától csikorgó kerekekkel elindulni. Ez is, az is önigazolás. Engedd, hogy felébredjen, megerősödjön ez a lágy, kedves női erőd és már semmi szükséged nem lesz a fitogtatásra.
kép: www.pinterest.com
