Szakadnak a párnacihák, a gyűrött bankjegyek ugyanúgy élelmiszerbe konvertálódnak át, mint az A-hitelkeret legalja: aki él és mozog kicsi országunkban, felhalmoz. Aki nem (vagy titkolja), kiröhögi a spájzolókat. Tényleg ilyen egyszerű lenne? Naná, hogy nem. Mielőtt te is beállnál az ítélkezők kígyózó sorába, kérlek, gondolj végig pár dolgot. Nem is olyan régen átéltünk egy (két) világháborút. Igen, persze, tudom, hogy a jelenleg élő legöregebbjeink is csecsemők, gyermekek vagy ifjoncok voltak akkor és a mostani hipermarket-ostromlók soha nem éheztek, legfeljebb ha túlélőtúrára fizettek be és eltaktikázták magukat. A családnak, a nemzetnek működik a kollektív emlékezete. Aki járt már családállításon, hallott róla, hogy ezek a minták hetedíziglen megmaradnak bennünk, sejt- és DNS-szinten öröklődik tovább. Mivel bőven nem pörgött ki ennek a mágikus hetesnek a fele sem az utolsó éhség-válság óta, ezért a fiatalok is fogékonyak az ilyesmit nem átélt országok lakói által irracionálisnak bélyegzett felhalmozási késztetésekre. Most egészen egyszerűen aktiválódnak ezek a kódok. Vásárolni kell, amíg lehet, mert utána ki tudja, mi jön. Valós tapasztalatok állnak mögötte, még ha nem is ebben a fizikai testben szerezve. Adjunk hozzá némi fűszert: a kommunizmus évtizedei valóssággá tették a hiánygazdaságot; generációk nőttek fel abban, hogy venni kell, ami kapható, ha barackkonzerv, akkor azt, ha gumipapucs, azt – bármit, ami elérhető. A hatások most sem összeadódnak, hanem összeszorzódnak, így vezetnek a most tapasztalható beraktározási jelenséghez.
Újabb fűszer: minden nap több hivatalos fórumon hangzik el, hogy Magyarország élelmiszer ellátása (és persze pénzügyi rendszere is…) stabil, bőséges készletek állnak rendelkezésre, hogy hosszabb ideig ellássák a lakosságot. Mi történik, mikor ezt halljuk? Bekapcsol a gomb: „aggodalomra semmi ok,” „nincs itt semmi látnivaló!” – ezeket hallva tudjuk, hogy valami borzalmas baleset torzan látványos áldozataitól igyekeznek elszeparálni bennünket megnyugtatónak szánt mondatokkal, de becsapva, mert igenis lenne mit bámulni. Megtanultuk hosszú évtizedek hamis és hazug kommunikációja után, hogy tükröt tartsunk egy-egy kijelentés után, és ha azt mondják, bőven van elemózsia, akkor rohanjunk az utolsó darabokért, mert a tihanyi visszhang a központi lisztraktárakba költözött kicsit (hónapokat) kongani. Ez igaz a készpénzre is. Olvasd össze a leírtakat és máris érted, miért alakult ki a jelenség. Az megértés pedig kihúzza az ítélkezés méregfogát. Nem mondom, hogy most szaladj sprintben betárazni, de lásd és a szellem síkján tudd vizsgálni, miért tesznek oly’ sokan így.
A végére hagytam a legszebbet, a legcsodálatosabbat, hogy lásd, milyen fantasztikus változások lehetőségét hozhatja el a mostani koronavírusra épülő eseményfolyam. Az emberek, nagy tömegben is fegyelmezetten vásároltak-vásárolnak. Lehet, hogy irracionális mennyiséget, de nem veszekedtek, nem verekedtek, elmaradt a kakaskodás, a tömegpánik és egymás halálra taposása. Utóbbi pár éve megesett egy áruházlánc üzletnyitásánál, amikor pár száz forintért kínálták a trappista sajt kilóját… Szemtanúja voltam, hogy Karácsony, azaz a szeretet ünnepe előtt kurv@anyáztak elegáns honpolgárok egymással, mert ugyanazt a fenyőt akarták hazavinni és ugyanígy, Húsvét előtt a kívánatos kötözött sonkán is képesek voltak józan, felnőtt emberek a tettlegesség határárig kakaskodni. Most nincs ilyen. Nem véletlenül, pedig a konkrét éhezés veszélye-rémképe igen régen bukkant föl. Az előző válságban, bár dőltek a devizahitelek (tapasztaltam…), olvadtak a családi vagyonok, szűntek meg a munkahelyek, nem éltük meg az éhezés fizikai szinten megtapasztalható valóságosságát, helyesebben szólva annak kilátását. Most igen. Akkor sokan méltatlanul vetkőztek ki magukból, mostanra (lásd meg a szépséget: elnagyolva egy jupiteri kör megtétele után) mennyivel bölcsebb lett a nemzet, az emberiség. Lásd a fejlődést és a haladást, ne a rosszat és az értelmetlenséget!
kép: www.pinterest.com
