Vasárnap köhécsel utoljára (fáradtan és megtörten) Tél tábornok, majd kiscsoszog az ajtón, hétfőn már – végre!! – március, itt a tavasz, a madarak csicseregnek, a héten melegrekordok dőltek, hurrá! A naptárban vezetett hónapokra valóban igazak ezek az állítások, kétségtelenül március elsejét írunk hétfőn, ami – ilyen szempontból – tavasz. Ez azonban még nem a valódi tavasz kezdete, amit egyszerűen csak „csillagászati”-ként szoktak aposztrofálni, halványan árnyalva, hogy csak a kissé flúgos, űrteleszkópra cuppant szemű, borzas szakállú tudóskák számára bír bármi jelentőséggel. Hiheted ezt is, persze, ki akadályozhat meg benne? Ha boldog az életed, úgy nem kell magyarázkodnod semmilyen tetted, véleményed miatt. Szögezzük azonban le, hogy a valódi tavasz akkor köszönt ránk, mikor központi csillagunk, a Nap a Kos asztrológiai jelének nulladik fokához ér. Az idei esztendőben ez március 20-án fog megtörténni, addig bizony tél van – energetikailag mindenképpen. Ez még akkor is igaz, ha pólóban kertészkedsz és a télikabátot már vállfára akasztottad; a télség spirituális értelmezése a mért celsiusoktól független.

Nem áll szándékomban repeső szíved dalolását elfojtani, mert igenis való és szükséges örülnöd az enyhülésnek, a madárdalnak, az illatoknak, de! Ez nem a tavasz megérkezését jelenti, hanem ajándékot Földanyától a tél végére. Ezt azért – is – fontos tudatosítani, mert az elcsúszásoknak elejét tudod venni; egy télvégen ne várd el a tavaszi energiáidat. Most még az összegzés, a leltár készítése, a számvetés ideje van. Az előző kör legvégén kristályosíthatod ki, milyen tervekkel, vágyakkal ölel keblére az új esztendő kapuja március huszadikán, már ha egy kapuról értekezhetünk ölelkezős kontextusban. Azért érdemes tudnod, az új naptári hónap is számos csemegével vár, rögtön hó elején a Mars vándorol át a Fiastyúk csillaghalmazán, elképesztő teremtő erőket ébresztve. Ez nem csak izgalmas, de végtelenül lelkesítő energia is, de a róla szóló mese majd holnaptól olvasható.

 

kép: pexels.com

Pin It on Pinterest

Share This