Vasárnaptól az Ikrek zodiákusában folytatja égi útját a Mars. Az Ikrek Mars számos olvasata közül most önkényesen kiragadott egyesek következnek, nézzük hát, miben is támogat bennünket ez az energia? Elsősorban említenünk kell a gyorsuló gondolkodást, bátran kijelenthetjük, hogy az észjárásunk felgyorsul, a kerekek olajozódnak és dinamikusabban forognak. A villanó ötleteket pedig könnyen, frappáns módon fogalmazzuk meg és mondjuk ki. A borotvaéles elme tiszta, erőteljes kommunikációval párosul, nem rossz kombó ez így, ugye? Itt érdemes megjegyezni, hogy szellemi erőnkkel képesek vagyunk hatni az anyag világára, a gondolataink által megváltoztatni a valóságunkat – ez mondjuk egy általános tétel, de itt markánsabb a megélés. Rossz hír viszont a gondolati korlátainknak: ők most bizony veszélyben vannak, mert könnyen ledőlhetnek, az Ikrek Mars nem nagy barátja az ilyen tudati karámléceknek, hát adódik, hogy lerúgja őket – ennek folyománya a nyíló valóságérzékelés és a táguló szellemi spektrum.

Remek időszak emberi kapcsolatainkban a másik lelkesítésére, motiválására az Ikrek Mars ideje, persze nem erőszakos, tuszkoló módon: az már alacsony szint. Vegyük észre, milyen csodálatos finoman segíteni társunkat, hogy rájöjjön, milyen energiák munkálkodnak benne. Éppen csak annyi erőt fordítunk az ő lábra állítására, amivel meghagyjuk, megengedjük neki a rácsodálkozást, a saját erejével való újraegyesülés élményét. Ez jóval elegánsabb és eredményesebb, mint akaratunkat másra oktrojálva megváltóskodni.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This