Minden csapból és csatornából ilyen-olyan világmeditáció folyik, nemes ügyekért szólítva az emberiséget. Adott időben, egy célra irányuló szándék valóban erős és változtató erejű, ez bizonyított tény. Nem áll szándékomban sem lebeszélni róla, sem rábeszélni; tégy belátásod, saját valóságod szerint. A mai írás mindössze egy apróságról szól, amiről tudnod kell. Nem nagy dolog (látszólag), de személyes véleményem szerint igazán jelentős. Ezek a gyakorlatok valójában nem meditációk, hiszen szándék munkálkodik bennük; a helyes megnevezés az imagináció lenne leginkább, de a legtöbbünknek mégis a jól bevált és ismert „meditáció” a kellemes címke. Amikor előre megadott, meghatározott módon, képekkel haladsz egy ilyen folyamatban, abba könnyű becsatlakozni – előjel nélkül; akár „jó,” akár „destruktív” módon.

Vegyünk egy analógiás példát: a világ legnemesebb ügyéért egy békés, sétálós felvonulást rendeznek; minden résztvevő tiszta szívvel, őszinte, segítő szándékkal érkezik. Akadhat azonban olyan erő, hatalom, ami ezt nem nézi jó szemmel. Nyilvánvaló, hogy nyíltan nem emel, nem emelhet szót ellene, hiszen annak káros, öngól-szerű sajtója lenne. Mihez fordul tehát? Igen, úgy van. A jól bevált, régi módszerhez. Beépít embereket, akik zavart, hangulatot keltenek, bomlasztanak, igyekezetet fejtenek ki, hogy a külső szemlélők és a felvonulók számára is visszásnak tűnjön az esemény. Ez a fajta métely-energia nem csak az utcai megmozdulásokon működik, hanem akár itt és most is. Nem kell sem félni, sem megijedni tőle, de számolni mindenképpen érdemes vele. Mi adhat megoldást, ha mégis szeretnék több száz, ezer, tízezer emberrel együtt meditálni? Alkoss védelmet magad köré. A spirituális irodalom ennek számos jobbnál jobb módszerét idézi, szándékoltan nem írok konkrét metódust és üzenetre sem írom meg, mert ennek a fórumnak ez nem tisztje. Mi változik ettől? Nem puszta bőrrel mész ki a tűző napra, hanem – előre! – bekened magad jó kis olívaolaj-napraforgóolaj keverékével. A napsütés áldásos hatásai torzítatlanul a tieid lesznek, töltődsz, barnulsz, de nem égsz le. Csupán ez az eltérés. Olaj nélkül sem biztos, hogy megpörkölődtél volna, így viszont tuti, hogy biztonságos a sütkérezés.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This