Csütörtökön kezdi meg látszólagos hátráló mozgását a Jupiter, ami pont egyharmad évig tart: augusztus első harmadáig kell várni az újabb fordulatra. A szeretet bölcsességének planétája a retrográd mozgását saját asztrológiai jelében, a Nyilasban végzi, az ég körének ezen szeletében ő az úr (itt főállású háziúr, a Halakban társul a Neptunusszal). Csak az ismétlés kedvéért elevenítsük fel, miről is szól a látszólagosan hátráló mozgást végző bolygó üzenete: valamiért vissza kell érdemes mennünk, hogy azzal a dologgal (tipikusan: minőséggel) szebben, jobban, gyorsabban haladhassunk előre és persze felfelé. A visszatérés a lehetőséget adja meg, amivel magunkhoz vehetjük az emelkedésünket szolgáló „eszközöket.” Tipikus retrográd sajátosság a befektetett munka arányossága is: tolató bolygók esetében ugyan több energiát fektetünk be, de a megtérülés arányosan, mégpedig exponenciálisan nézve arányosan nő.

Mondhatni, könnyű dolga van a mezei asztrozófusnak a Nyilasban hátráló Jupiter estében: a tudás, a bölcsesség, a szeretettel és fénnyel átitatott isteni önvalónkhoz való kapcsolódás útján tudjuk magas szinten megélni a visszatérést. Igen praktikus eszköz a kezünkben az ima, a meditáció, az égiekkel való, partnerségi alapú kommunikáció. Ez utóbbi azért lényeges, mert nem Jupiter-kompatibilis az alamizsnáért könyörgő koldus attitűdje – ha és amennyiben még véletlenül élt volna bennünk ilyen, alárendelődő mintázat, remek lehetőségünk van elengedni. Az égiek nemhogy nem néznek le bennünket, hanem igen intenzíven csodálkoznak, mi magunk miért nem vagyunk napi 24 órában saját isteni mivoltunk tudatában. Erre is nagyon jó időszak a következő harmadév. De hogyan tudjuk jól megélni a hátráló Jupiter erőit? A fentebb említett módon: az Isten keresése által. Nem kívül, hanem belül. Persze ehhez lehet eszköz olyan formula, ami „kifelé” irányul, ahol az Eget szólítjuk meg, de a húrok akkor is bennünk rezdülnek.

Komoly tanítások, erkölcsi tanulságok érkezhetnek meg az elkövetkező hónapokban. Tudnunk érdemes azt is, hogy a Jupiter mindvégig a Tejúton, az Istenek Útján folytatja hátráló mozgását. Zárójeles adalék: ennél persze sokkal hosszabb ideig járja ezt a fényszalagot: 2020. januárjában fog majd csak lelépni róla. A csillagképi háttér vizsgálata még izgalmasabb: a Skorpió fényábrájának fullánkjától indul vissza Zeusz planétája. Ez a fullánk a gyökeres, radikális fordulatokról és változtatásokról szól. Jó tudnunk, hogy mindaz a tudás, amit most „megkapunk” (nem az ölünkbe hullik, hanem beérik, mint gondos gazda gyümölcse), segít mélyre ható változásokat hozni életünkbe. Nem is akárhogyan: jupiteri módon, Tejút-energiákkal átitatva: minden jó benne van a képletben. Érintett csillagzat még a Kígyótartó is: a gyógyítás és beavatás égi ábrájában hátrál a Jupiter, így felismeréseink ezt a minőséget is képviselik. Emlékezzünk: a gyógyítás nem azonos az orvos által alkalmazott tünetmegszüntető műveletekkel, ennél jóval szélesebb körű és mélyebbre ható, nem pusztán egészségügyi folyamat. A beavatás pedig belső felismeréseket jelent, saját megéléseket, összeálló mozaikkockákat, leeső tantuszokat. A beavató élményekre igaz, hogy egy életre megjegyezzük őket, mert olyan tanítást adnak. Adott négy hónapunk. Mindent magkapunk, amiből igazán finomat és értékeset-táplálót főzhetünk. Ideje hozzálátni és megalkotni a Nagy Művet!

 

képek: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This