Neveltetésünk egyik sarkalatos pontja volt a hibázás büntetése, így késztetve azok elkerülésére. Ha valami ártalmas (a kólás gumicukron kívül…), akkor ez az. Minden alkalom, amikor óvodában, iskolában, netán otthon megtorlást szenvedtünk el egy-egy hibánk miatt, az görcsösödő farizomzatot, gyengülő kezdeményezőkészséget és hervadó kreativitást fialt. Régebben már körüljártuk kicsit a téma egyik oldalát, most a fontosabb póluson a sor.

A hiba valójában akkor hiba, ha nem tanulunk belőle. Igazán jól tanulni pedig a hibákból (is) lehet. Nem állítom, hogy egyedüli út, de ha készek vagyunk nyíltnak és őszintének lenni, akkor saját hibáink igenis az egyik legnagyobb tanítómestereinkké nemesülhetnek, anélkül, hogy émelyegve és tagadva gondolnánk rájuk később, mint ballépésekre.

A mondás szerint okos ember más kárából tanul, ami igaz is, de igen enyhén. Más hibája nem fáj, nem húsba vágó oly’ mértékben, mint a sajátunk; elmarad a beavatás élménye, amikor a döntéstől az eredményig eljutva szembesülünk a folyamattal, azzal, hol és hogyan választottuk a „hibához” tanításhoz vezető út egyes állomásait.

Nehéz egy életet hibák nélkül leélni. Direkt nem írom, hogy lehetetlen, mert én ugyan így hiszem, de személyes meggyőződésemet a világért sem erőltetem rád. Vegyünk egy hasonlatot a sport világából. Viszonylag hihető, hogy bajnokságot akarsz nyerni. Ez a vágyad. Analógiásan boldog, a valódi vágyaiddal összhangban lévő, elégedettséget adó életet szeretnél élni és ezért mindent meg is teszel. Ha viszont veretlenül akarsz bajnokságot nyerni – nos, ahhoz fel kell kötni a gatyát. Minden egyes forduló után egyre jobban remeg a láb: most ugyan sikerült hiba nélkül lejönni a pályáról, de vajon meddig tarthat ez a sorozat? Újabb analógia: egyre fokozódó rettegéssel ugyan meddig tudsz lavírozni az életben? Miért nem fér bele egy-egy pofon és bukás? Látod, más is túlélte és talpra állt.

A hiba elkövetése után nem kell automatikusan a kenderkötél után nyúlni és hokedlit húzni a mestergerenda alá. Lehet helyette sebeket nyalogatni, összedrótozni magad, tanulni (legfőképpen!) és újra nekifutni. A boldog életet összességében kell nézni. Belefér a „rossz” döntés és az időnkénti újratervezés is.

Teendő: a neveltetés hordalékát gyomlálni, elengedni a hibázástól való félelmet. Tudom, hogy qurva nehéz nem könnyű néha, mégis ez az előre vivő út. Fejlődni úgy tudsz, ha új és más dolgokat teszel, ha tágítod a határaidat. Merj hibázni. Nem azt mondom, hogy készakarva és tudatosan nyiszáld el az ujjadat a kifent disznóölő késsel, de legyen kurázsid kockázatot vállalni és a szívedre hallgatni kulcsfontosságú helyzetekben. Az eredmény csak ez elmének, az egónak fontos; a lélek számára a döntés, az elhatározás a lényeg, ez a legeslegfontosabb. Ha kell, olvasd el újra ezt a mondatot, mert ebben van az esszencia.

kép: pixabay.com