Miért jó, ha soha nem ébredsz rá, hogy elbaltáztad? Mert időben korrigáltál. Tudom, nem először kerül elő a téma, de vesszőparipám. Soha ne érezd, hogy el kellett volna indulnod, de félelemből, lustaságból, kényelemszeretetből nem tetted. Soha. Emlékezz, hogy a bátorság nem a félelemnélküliséget jelenti.
Ha hiányozna belőled a félelem érzékelésének képessége, akkor érzéketlennek nevezhetnénk, nem bátornak. Érzéketlennek lenni nem érdem és nem erény, a bátorság viszont az. A bátorság nem más, mint a meglévő, benned munkálkodó félelem ellenére való cselekvés. Ha le is fosod csinálod a bokádat, mégis cselekszel, ledermedt-riadt és megúszásra játszó ösztönlény-lét helyett. Hidd el, tök mindegy, mennyi találatot kaptál már, a sebhelyeid száma is csak téged érdekel. Lehet mögötted számos és számtalan megvívott és elveszített csata, harc és háború. Mindez nem számít. Az a lényeg, hogy itt és most, e percben és e pillanatban hogyan és miként működsz.
Még az sem gond, ha sokáig, érzésed szerint talán túlontúl sokáig rossz irányba mentél. Tényleg nem baj. De módosítottál, korrigáltad a tévedéseket és dolgozol a helyes döntések láncolatán. Ez számít. Nem érezheted, hogy adósa maradtál önmagadnak, hiszen valójában erre megy ki a játék. Nem másnak tartozol elszámolással, önmagadnak. Ha valakinek hazudsz és becsapod őt, az te magad vagy.
Soha nincs késő, még a vég előtti percben sem (itt most fizikai testre gondolok). Az a fontos, hogy ez a vég út közben találjon: olyan úton, ami a valódi célod felé vezet, mindegy, előtte hány és hány vargabetűt és kanyarulatot tett. Gondold csak végig: a mostani életed vége ráhatással van a következőre. Nem azt mondom, hogy determinálja, de nem mindegy, elvarrtad-e a szálakat, vagy még nagyobb, kesze-kusza gubanccsomót hagysz magad után – magadra, hogy majd, egy későbbi körben vesződhess vele.
Bátorság kellhet a hibák – elsősorban önmagad előtti – beismeréséhez, de a hazugságspirál soha nem a túlélést szolgálja, legfeljebb illúzió-szinten. Olyan ez, mintha azzal győzködnéd magadat, hogy mérgezés nélkül véged lenne. Lehet, hogy nem egyik pillanatról jössz le a szerről, de igenis lehetséges váltani, ha te akarod. Talán élhet benned aggodalom a környezeted miatt, hiszen ők betettek téged egy skatulyába, ezzel könnyítve meg saját dolgukat. Legyen az ő bajuk megoldandójuk, hogy újrakalibrálják a rólad alkotott véleményüket.
Miért ne változhatnál meg akárhány évesen is? Ki mondta, hogy rugalmatlan, kényszerpályán tehetetlenül mozgó bábként kell élned az életedet? Emlékezz, te is csillaggyermekként születtél, benned is ott van belül az a bizonyos gyémánt. Lehet, hogy most, ebben a percben semmi nem látszik a ragyogásából, annyi sz@r sár rakódott rá, de miért ne vehetnéd kézbe a valóságos és spirituális magasnyomású mosót és kezdenél a takarításba-pucolásba, hogy végre méltó életet élhess? Még ha csak percekre, a legeslegvégén is?
kép: pixabay.com