Mára egy nagyon különös írást gondoltam ki. A jelen napok és hetek hajlamossá tehetik az ember gyermekét, hogy tanácstalanná váljon; sorscsapásnak, előre nem látható, kiszámíthatatlan balsors-pofonoknak tekintse az aktuális történéseket. Jártál valaha göröngyös úton gyengécske látási viszonyok között? Ha igen, akkor bizonyára megélted, amikor váratlanul gödörbe lépve egész tested zökkent, a csontjaid picit roppantak, netán a fogaid is összekoccantak, agyvelőd beleremegett. Mi történt? Semmi más, mint a megfelelő mennyiségű fény híján nem vettél észre egy egyenetlenséget, ami meglepetést és ebből adódóan átmeneti sokkhatást váltott ki belőled. Aki fürkészte a csillagos eget, olvasta a jelzéseket, felerősíthette képzeletbeli fejlámpáját. A gödör látható volt előre, így az ember tudott rá készülni; az izomzatunk, a boka- és térdszalagjaink várták a szintkülönbséget. A csillagos ég jelzi előre a történéseket. Zárójel: egy csomó egyéb módszer és technika alkalmas erre. Asztrozófusként itt és most a kozmikus jelekről írok. Lehet, hogy a teafű is megmutatta, de nem értek hozzá. Számos alkalommal kérdezik, beleástam-e magamat ebbe vagy abba az irányzatba; erre a legtöbbször nemmel felelek. A fókuszáltság híve vagyok, minimális alaptájékozottságot igyekszem összegyűjteni, de ami nem a szívügyem, ott nem fektetek be jelentősebb mennyiségű energiát.

A következőkben a 2019. december 22-én megjelent, „Világvége helyett” című írást bontom szét, kiemelve mindenhol, hogy a most tapasztalható minőségek már akkor látszottak az égen. Bár hiú embernek tartom magamat, asztrozófusként él bennem az igyekezet, hogy a lehető legtöbb alázattal olvassam az égi üzeneteket. Ezt a taglalást sem azért teszem, hogy fényezzem magamat: lám-lám, én ezt már „megjósoltam” tavaly év végén. Sokan megtették, nem az én érdemem, hiszen ez nem más, mint a csillagokban írt sorok elolvasása. Nem az olvasó érdeme, ha remekművet kapott, de persze élvezheti azt – és kell is, hogy örömét lelje benne. Ki akarná savanyú arccal olvasni például a Pendragon legendát? A célom most csupán rávilágítani, hogy az égi jelekben ott volt a most kibontakozott mintázat. Nem másért írom ezt, csak tudd, hogy a jövő most is látható, ez nem egy egyszeri „csodácska” volt. A csillagok világa mindig segít. A legsötétebb, leginkább kilátástalannak tűnő pillanatokban is ott a kiút, csak fel kell néznünk, kellően magasra. Az üzenet mindig ott ragyog, ott fénylik.

Most pedig következzen a lényeg. Innentől olvashatjátok a decemberi írást (itt az eredeti linkje, mert van benne több hivatkozás is), a most írt, aktuális beszúrásokat pedig dőlt betűkkel jelzem.

„Világvége helyett

Közeleg a világvége – jósolják az asztrológusok és sok egyéb guru. Féligazság, és a féligazságok gyakran veszélyesebbek a tőhazugságoknál. Az aktuális armageddon apropója a Szaturnusz(1) és a Plútó(2) együttállása(3). Korábban a három fő „összetevőről” már külön-külön beszéltünk; érdemesnek tartom a belinkelt (számozott) írásokat újra olvasni, a még teljesebb megértés miatt. Ez ugyanis a kulcs: megértés. Amikor ismerjük a dolgok működését, már nem jelentenek veszélyt.

Ismeret = tudás, az egyetlen elvehetetlen vagyonunk. Omoljon össze bármely piac, vesszen a munkahely – ha van bennünk élő, működő és működtethető tudás, akkor van mindenünk. Nem a kamrába halmozott liszt és étolaj adja a valós túlélést.

Az egérfogó csak addig rémisztő, ujjra csapós valami, amíg meg nem fejtettük mechanizmusának hogyanjait és rájövünk, hogy az áhított sajtdarabhoz egy pálcika segítségével is hozzájuthatunk. A tudás adja meg a sötétséget eloszlató fényt, a félelem pedig ezt nem tűrheti, így szublimál, vagy más módon tűnik el.

A félelem az igazi ellenfél, hiszen megteremti a tárgyát. Amikor attól félek, hogy nehogy megfertőződjek – nos, igen = pont azt programozom, hogy szerezzem be a vírust, hiszen a tudatalatti nem ismeri a „nem” szót. Javaslat: félelem nélkül vágyni, hogy maradj egészséges (test, lélek, szellem szintjén egyaránt).

 Tudnunk kell, hogy az égi energiák adottak, rajtuk változtatni nem áll módunkban. Akkor mégis kiszolgáltatott bábokként kell tűrnünk az ide-oda dobálódást? Szó nincs róla, mi sem áll távolabb a valóságtól. Emlékezzünk: az energiáknak több szintje létezik és rajtunk, csakis rajtunk áll, alacsony vagy magas szinten tesszük ezt meg. A második mondatban a „féligazság” szót használtam; jobb híján ez a kifejezés fedi le a riogatós hagyományos asztrológia borús jóslatait. Nem mondom, hogy hazudnak, mert nem teszik. Ellenben nincs tudomásuk arról, hogy lehet valamit magas szinten is működtetni. Mérhetetlenül determinatívvá alacsonyul egy égi helyzet, ha arra csak a rossz elhozójaként tudunk tekinteni; ekkor emberi lényegiségünk csorbul és merül meg a mocsárban. Ez az asztrológiai megközelítés a két főszereplőt nemigen kedveli, így egy Szaturnusz-Plútó együttállásból nehezen főzhet hozhat ki mást, mint orbitális szívást.

A legtöbb csapból pont ez a szívás-energia ömlik. Olyan apróságokat világítanak csak meg, mint csökkenő légszennyezés és társai, holott ennél lényegesen több a változások által kitermelt lehetőség. Olyan lehetőségek, amikkel minőségi emelkedést hozhatunk életünkbe. Tudatosítsuk: a lehetőség nem automatizmus. A gólhelyzetet gólra kell váltanunk, a lottó ötös sz@rt semmit sem ér, ha az adott 90 napon belül nem jelentkezünk a nyereményünkért. Vége az ölbe tett kézzel ülős világnak, a sült galambok még mindig nem tanultak meg röpködni.

Vajon hol marad a fénylény-minőségünk, az Isten gyermeke, akit a Teremtő a maga képére formált? Miért kéne elhinnünk, hogy most csak és kizárólag szörnyűségek veszik kezdetüket és az elszabadult balták nyakmagasságban suhognak a békaeső közepette? Ugye? Igazságot a riogatóknak: nem rosszindulatból teszik, csak – remélhetőleg részleges – tudatlanságból. Mivel ők az együttállás és az egész égi helyzet alacsony szintjeit számtalanszor ábrázolták már, ma én ettől eltekintek.

Most pont ezt éljük meg: a rettegés fokozása történik, abba a köntösbe burkolva, hogy komolyan kell venni a jelen jelenségeit. Ki mondta, hogy pánik és gyomorszorító félelmek nélkül ne lehetne bármit is a maga súlya szerint kezelni? Itt utalok Kínára, ahol a karanténban vidáman táncoltak, vagy Olaszországra, ahol erkélyről énekelnek és zenélnek. A helyzet ott sem „vidám,” de az, ahogyan a bölcs emberanyag fogadja, az igenis vidám. Ez van, de hozzá tudunk mosollyal is állni.

Nézzük meg, mik a valós energiák és hogyan tudjuk a lehető legjobbat kihozni belőlük. Elsőként értsük meg, hogy fajsúlyos történet bontakozik ki a szemünk láttára. Mindkét planéta lassú mozgású, így bőven adatik időnk megélni a hatásokat, átengedni magunkon a két égi vándor energiamixének bukéját. Amikor a Hold – havi rendszerességgel – érinti például az Antarest, két órán keresztül intenzíven jelenik meg érzelemvilágunkban a Skorpió szívéhez táruló esszenciális szeretet-energia. Előfordulhat azonban, hogy ekkor éppen alszunk, netán olyan intenzív (lelkileg) az aktuális elfoglaltságunk (például sportolunk, színházban ülünk), hogy különösebb hullámok nélkül cseng le bennünk ez a villámtalálkozó. A Szatrunusz-Plútó esetében ettől fölösleges tartanunk, még barlangba kuckózott medveként sem durmoljuk át. Az idő jelentős, hiszen az egyik résztvevő, a Szaturnusz maga az Idő, így, nagy betűkkel.

Az idő az egyik legfontosabb most (is). Érezzük, hogy az egyre gyorsuló világ illúziója, mint túlfújt lufi pukkadt ki. Lelassultunk, mert magunktól nem tettük meg – lehetőséget kaptunk (és persze időt!) az újratervezésre, a valós tempónk meghatározására. Ezért veszélyes a rendkívüli helyzet elmúltával ugyanazt a fonalat ugyanott felvenni és ugyanúgy megpróbálni tovább gombolyítani – nem fog menni. Azért nem, mert nem tanultuk meg a leckét, hogy változtatni kell.

A találkozó hosszú ideig tart, a hatása pedig korszakos. Itt érdemes tudatosítani, hogy – bár kevéssé intenzív formában – 2020. őszén, a gyűrűs bolygó retrográd mozgása miatt újra közel kerülnek egymáshoz a Plútóval – kicsit más égi környezetben ismét komoly tanításokat hoznak majd el, de mindenről a maga idejében, ha már Szati.

Talán nagy és hatásvadász kifejezésnek tűnhet a „korszakváltás,”, amit aláírok. Nem titkoltan szoktam hatáskeltő-dramatizáló eszközökhöz nyúlni – egy olasz focista veszett el bennem -, de most abszolút helyén való a kifejezés. A tél közepére, második felére már láthatjuk, hogy az a minőség, amiben most élünk, megváltozik. Bizonyos dolgok nem is térnek vissza. Riogatás helyett konkretizáljunk: a méltatlanságnak hello. Viszlátot intünk a kényelmes, de beragadott, amolyan langyos sz@ros minőségeknek, még ha komfortos és a biztonság illúzióját keltő is volt benne ücsörögnünk.

Bőrünkön érezzük és tapasztaljuk ezt, amit a csillagos ég kirajzolt, ehhez nincs mit hozzáfűzni.

Itt érünk el az egyik varázslathoz: ez az erőtér hajlamos rávenni az önként cselekvésre. Ha mégsem így járunk el, a maga eszközeivel eléri a kívánt eredményt. Példa: tudom, hogy egészségtelen a dohányzás, mégis újra és újra rágyújtok. Most érzem és tudom, hogy új – azaz dohányzásmentes – életet kezdhetek. A felismerésből fakadóan legjobb, ha önként nyomom el az utolsó cigit, ami pedig a dobozban maradt, mehet a kukába. Ez a magas szint. Lehet, hogy egy ideig a falat kaparom és izzadok és minden bajom lesz, de letettem, megváltottam magam (Bak-minőség és a találkozó ebben az asztrológiai jelben történik meg).

Kollektíven nem akartunk cselekedni, ezért érkezett a helyzet. Nem ugrottunk, ezért – egyelőre szelíden és finoman – löktek egyet rajtunk, hogy kapjunk már észbe. Hangsúlyozom, hogy nem durva módon; ha az emberiség kipusztítása lett volna a cél, akkor akadt volna megállíthatatlan nyavalya, ami napok alatt valóban kiírtja a Föld lakosságát.

A másik út a nem cselekvés: ugyan érzem és tudom, hogy ideje lenne, de olyan jó, olyan csodálatos ebben a hidegben gyárkéményeket fújni, mélyre szippantani a füstöt és így összecsatlakozni – illuzórikusan – a pillanatnyi békével. Ilyenkor érkezhet valaki, aki egy velőremegtető tockost ad, a cigi nagy ívben repül, arról meg fogalmam sincs, most mi is van. A végeredmény ugyanaz, mégis különbség mutatkozik az „önként ugrom” és a „belelöknek” között. Értsük meg, hogy a szakadékon nem jutunk át tipegve, ugrásidő van. A kozmikus erők számára érdektelen, miképpen jutunk A-ból B-be. Ezt jelenti a korszakváltás, radikális, minőségi átalakulások jönnek.

Itt vagyunk most. Ez a korszakváltás ideje, ami olyan durván hangzott még pár hónapja, valósággá vált. Lehetett tudni és készülni rá, mert a legbiztosabb könyvbe volt írva – az égbe. Az pedig, hogy radikális és minőségi átalakulások történnek, úgy vélem, nem szorul különösebb magyarázatra.

Jól tesszük, ha felébresztjük a bennünk élő, esetleg szundikáló oroszlánt. Némi bátorság igazán jól jön; ideje – energetikailag – tököket növesztenünk nemtől (és persze kortól, bőrszíntől, vallási hovatartozástól) függetlenül. Ez a fajta tökösség teszi szórakoztató sporttá azt, ami a félelemben élők számára katasztrófa.

Lásd meg: ez belső, saját döntés függvénye, nem más kényszeríti rád!

Nyugi, mindenkiben él legalább a képesség csírája, hiszen születési képletében valahol ott a Nap, így bizton számíthat az ébredő oroszlánerőire. A változás egyik érdekes színe a nagyképűség elillanása. A Bak magas szintje az alázat (nem megalázkodás!), a méltóság és a tisztelet. Belső alkímiánk egyik aranyrögeként fénylik fel a korábbi kivagyiság, a talmi csillogás és az „én tojtam a spanyolviaszt”-effektus elhalványulása-semlegesülése. Az összeszedettség és a koncentráció szerepe erősödik, ilyen módon tudjuk letisztítani a bennünk élő tudást, amit immár működtetünk is. Ráébredünk, hogy nemcsak a felelősségvállalás ideje köszöntött ránk, hanem úgy általában az életünkbe való – teljes mellszélességgel történő – beleállásé is. A Bak megváltói mintázata ragyog fel és fejti ki áldásos hatását az által, hogy a múltunkra rálátva döntünk egy magasabb minőségű, letisztult jövőről a mostban.

Alázat, jelenlét, tudatosság, összeszedettség – ugyan mikor lett volna rá nagyobb szükségünk, mint most? A megváltói minőség jelenlétéről szintén meggyőződhetünk, nem is kell túl messzire tekinteni, de távol is akad bőven példa, amit a technika fejleménye közelre hozva mutat meg.

A helyzetbe hozottság segít átlépni rengeteg belső korlátunkat. Tudatosítsuk, hogy ezek bennünk vannak, még akkor is, ha külső minőséghez társulnak. A bátorság a leomló falak okán is jól jön, hiszen egyik pillanatról a másikra tűnik el valami, ami korábban, bár bekorlátozott ugyan, de a maga alacsony szintű módján védelmet is kínált. A pszichológia ismeri a börtönből szabadulók utolsó napjait-heteit átható szorongásos tüneteket: az olyannyira vágyott friss levegő közelsége egyben belső konfliktusokat is generálhat. Ezt tudjuk a jelenléttel, a felkészüléssel és a kurázsival megelőzni. Jó hír, hogy tanítókat kaphatunk: felbukkannak életünkben olyan társak, akik segítséget nyújtanak saját példájukon, tartásukon, életútjukon keresztül. Ne az iskolákban szokásos tanár-nebuló relációra gondoljunk, az is megeshet, hogy személyesen nem is ismerjük egymást, mégis érezhető a jelenlétük és a megtartó erejük. Vegyük észre őket és használjuk azt a kincset, amit kínálnak.

Ez a bekezdés a karantén, a kijárási tilalom (ha és amennyiben lesz), az otthonmaradás, a bezártság lehetőségeit villantja fel. Miért is kéne beleőrülnünk?

Különös megtapasztalás ráébredni, hogy eddig Csipkerózsikaként aludtunk és valami különös filmet álmodtunk. Az ébredés ideje jött el, amikortól a saját álmainak álmodjuk. Az ébredés emelkedést hoz, a mélységek bejárása pedig kiemelkedést. Mindaz, ami nem kell, örökre mehet a levesbe, hiszen a lyukas műanyagvödörre igazán nem mondhatjuk a nagypapa szófordulatával: „jó lesz még az valamire.” A Plútó radikalizmusa felerősíti és egyben le is egyszerűsíti a döntéshelyzeteket: kell vagy sem? Szolgál vagy hátráltat?

Oké. Lehet, hogy pár hete még szétb@szott az ideg bosszankodtam, mert a szomszéd radaros tempomattal szerelt autót vett, nekem meg csak sima van és az ciki. Ma már hálát tudok adni, hogy van egészségem, jól érzem magam a családom körében és derűvel tudok a jelenre és a jövőre tekinteni. Mi ez, ha nem értékrendező, újrakalibráló erőtér? Mikor tudnánk jobban kipucolni a gerjesztett ingereket és felfényesíteni valódi vágyainkat?

Belső hangunk mindig megadja a helyes választ; bizonytalankodás esetén egónk hangerejét tekerjük lejjebb a tisztább hallhatóság végett. Életút-módosító elhatározások, nagylevegős döntések és az ezzel karöltve járó megkönnyebbülés is a következő hetek jellemző mintázata.

Ez is most történik. Itt ugyan még „csak” a magok kerültek a földbe, most már látjuk és megéljük a termés megjelenését is.

Engedjük el a környezet reakcióit. Emlékezzünk, hogy mások, legyenek akár a szeretteink, akár távolabbi ismerősök, szeretnek bennünket skatulyákba pakolni. Ez a fajta dobozolás (fals) biztonságot ad, az illető tudja, mire számíthat tőlem. Éppen ezért a komfortérzetét cibálom meg egyik dobozból kimászva és szabadon kószálva. Tudnunk kell kezelni az ő értetlenségét és az ebből igen gyakran fakadó nemtetszését is. Erre tökéletes a kétfül-technika: szabad döntésünk szerint az egyiken beengedjük, a másikon pedig haladéktalanul kiszelepeljük mondandójának szükségtelen részét.

Amibe korábban beletört a bicskánk, most talán számunkra is meglepő módon válik elérhetővé – vagy, ami még különösebb, már nem is mozgat meg. Lehet, hogy észrevétlenül továbbléptünk a vágyakozás egyik szintjéről egy magasabbra. Érdemes minőségi időt töltenünk önmagunkkal, hogy mindez kikristályosodjon. Ahogy egyre többet tudunk meg önmagunkról, belső-, netán árnyoldalunkról, úgy válik egyre könnyebbé a kiemelkedés is. Az együttállás a Sas csillagképében pont ezt a szárnyaló-emelkedő erőt ébreszti fel, amiben ott a révülés, az elmerengős-meditálós belső csend is. Egyszerre van jelen az alakítás, a bulldózer és az éteri, finom befelé figyelés. Ne hessegessük el azt, aminek – elsőre – nem látjuk realitását, mégis valódi vágyunk. Pont ez az égi energia segít elhozni, megteremteni. Emlékezzünk: az egó a kishitű, a Kozmosz a bőkezű. Ezt a nagyvonalúságot csak és kizárólag saját önsorsrontó szűrő- és fordított tölcsér-rendszerünkön keresztül vagyunk képesek korlátozni.

A csúcspont január 12-én, vasárnap érkezik el: ekkor a Szaturnusz és a Plútó mellé odaáll a Nap és a Merkúr is: egy nagy négyes együttállás ad ritkán tapasztalható erőket. Erre szokás a budai kutyavásár-analógiát pufogtatni, de tényleg ilyen még egyszer nem várható ebben az életben.

Isten hozott, Új világ!”

Nos, ez után nem sokkal, január 25-én indult a koronavírus. Legyünk biztosak, hogy nem pont a kínai Holdújév pillanatában kezdődött a sztori, hanem picikét előbb. Amikor a felszín alatt megmozdultak az erők, jó pár nappal korábban volt, addigra tudatosult, hogy a lejtőn eldobott kavics lavinát indít el. Ennek hangjait, eljövetelét pedig előre lehetett látni, csak fel kellett tekinteni a csillagos égre. Emlékezz: az ég nem vonult karanténba. A jövő üzeneti most is ott fénylenek és segítik a földi vándorokat.

Pin It on Pinterest

Share This