2020. ápr 28. 0

Miért ne tekints sorscsapásként a mostani időszakra?

Hajlamos lehet az ember gyermeke égi veszedelemként, sorscsapásként, Isten büntetéseként, fatális véletlenek szerencsétlen összejátszásaként tekinteni a jelen hetekre-hónapokra (és az előttünk álló évekre, ha már itt tartunk). Ezzel egy bibi van, de az nagy: vesztesnek, kiszolgáltatott bábnak, tehetetlenül pattogó flippergolyónak látja magát a nagy játékasztalon. Ahhoz, hogy ebből a csapdahelyzetből kiássuk magunkat, fontos megértenünk az ember és a változások viszonyának természetrajzát, ami végtelenül egyszerű: az ember nem szereti a változást. Nem szereti, de végtelenül alkalmazkodó, így – túlélési programjaitól vezérelve – felveszi a tempót és pont úgy, mint a víz: kitölti a rendelkezésére álló teret. A könnyebb emésztéshez húzzunk elő pár példát a történelemből: amikor kezdett elterjedni az automobil, a bérkocsisok tüntettek, rongáltak – lázadtak az új, veszélyes(nek mondott), a megélhetésüket reálisan veszélyeztető ördögi masinával szemben. Emlékezhetünk, pár éve a taxisok tüntettek az Uber ellen, kísértetiesen megidézve az egykori bérkocsisok szellemét. Ahogyan annak idején sem tiltotta senki, hogy a bakról a volán mögé üljön, ma is uberezhetett volna bármelyik modern kori bérkocsis.

Az ember lassan képes alkalmazkodni a változásokhoz. A klímaváltozás is ilyen: melegszik az idő, de élünk. Többen vesznek klímás autót és ültetnek nagy, árnyékot adó fát, de nem rapid módon, máról holnapra ugrott feljebb 10 Celsiussal a hőmérséklet. Ezt a változást rákészüléssel, tájékozódással lehetett kezelni. A mostani idők átalakító alkímiája viszont gyors. Nem előjelek nélküli: többen több irányból is jelezték (most mutogathatnék magara is…), hogy várható és eljön egy nagy horderejű szakaszhatár, paradigmaváltás, de az emberiség zöme süket fülekkel élte életét. Jól tette, ez volt a dolga. Amikor megy a szekér, legtöbbünk nem gondol a bajokkal. Már 2018. októberében, mikor a Plútó az ekliptika, a Nap útja alá merült, vette kezdetét egy mély és mélyreható változás. Érdemes az akkor írtakat a mai világ, a mostban megélt történések tükrében visszaolvasni, érdekes tanulságokra lelhetünk. A 2020-as év elejének nagy együttállása már a küszöb átlépését jelentette, a többi pedig – már történelem.

Jó tudatosítanunk, hogy ami gyors és hirtelen változás, rosszul fogadjuk. Semmilyen radikális átalakulást nem tapsolt meg az emberiség, csak és kizárólag vésznek élte meg. Nincs ez most sem másképp. Amikor alkalmazkodásunk sebességét meghaladja a változás, kizökkenünk komfortzónánkból, megjelenik a szűkösség, a pánik érzete és máris rásütjük a negatív bélyeget arra, amiben éppen vagyunk. Ilyen egyszerűen működünk. Jusson azonban a legeslegnagyobb változások közepette is eszünkbe, hogy embernek születtünk, megadatott az öntudat és a szabad választás ajándéka. Arra, hogy kívül mi történik, kevéssé tudunk hatni, ellenben reakcióinkat magunk választhatjuk meg. Abban a pillanatban, hogy a fent leírtakat fejben (és persze szívben is…) végigpörgetjük, emlékeztetjük magunkat, hogy bármit túlélhetünk, sőt, bármiből ki tudjuk hozni a legjobbat. Nem kell mást tennünk, mint az áldozat-szerepet elfüstölni és tudatosítani, hogy egyedül a történések tempójának és a mi alakuló képességünknek az eltérése okozhat kellemetlenséget. Vegyük fel a ritmust, váltsunk attitűdöt és ami eddig komor, fekete felhőként lógott felettünk, az legott átalakul éltető esőt ígérő, termékenységet hozó fellegekké – a villámok már nem agyoncsapni akaró istennyilák, hanem égi sugallatok. Csak ennyit kell tennünk.

képek: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!