2020. feb 26. 0

Miért rombol olyan sokat az „akkor is szeretlek” kifejezése?

Akkor is szeretlek, ha meghíztál.

Akkor is szeretlek, ha megöregedtél.

Akkor is szeretlek, ha megőszültél.

Akkor is szeretlek, ha kihullott a hajad.

Akkor is szeretlek, ha van már két gyereked.

Milyen gyakran halljuk, rosszabb esetben mondjuk ezeket és a hozzájuk hasonlatos, most pellengérre állítani hivatott fordulatot: „akkor is szeretlek, ha.” De mi ezzel a baj? Hiszen megerősítem, hogy én szeretem, akkor hol a bibi? Ott, a közepén, kérlek, nézz bele mélyebben. Vegyük elő egyik kedvenc eszközömet és értelmezzünk a nyelv felől. „Akkor is szeretlek, ha.” Mit üzenek ezzel neked? Így van, pontosan. Van egy (vagy több…) hibád és „fogyatékosságod,” ami miatt amúgy nem vagy, nem lennél szerethető. Hogy mégis szeretlek, az az én jófejségem, kvázi áldozatom. Nézzük az első mondatot: akkor is szeretlek, ha meghíztál. Azaz: addig minden további nélkül tudtalak szeretni, amíg karcsú voltál, legalábbis nem lépted át az általam meghatározott testtömeg index számát. Amikor ez megtörtént, elvesztetted a szerethetőségedet. Ez megtörtént, ezt elkönyveltem és ki is nyilvánítom feléd: „akkor is” – azaz már nem kéne szeresselek, ha nem lennék ennyire kivételesen szuperaranyos. „Ha meghíztál” – egy kövér, meghízott, elhízott illető nem szerethető, ezt most még az orrod alá is dörgölöm. Előbb megingatlak, hogy már nem kéne szeretnem téged, majd biztosítalak, hogy ez csak egy ideiglenes állapot – addig tart, míg a türelmem, de tudatosítom benned, hogy – a példa szerint – a túlsúlyod az oka a nemszerethetőségednek. Vajon hogyan hat egy kapcsolatra egy ilyen kijelentés? Eléri a várt (és kívánt) hatást, vagy talán éppen ellenkezőleg: rombol? A választ rád bízom, de tudd, hogy sok jó nem születik abból, amikor aláásod a másik önbecsülését, ehhez pedig az „akkor is szeretlek, ha” kitűnő eszköz.

Mi akkor a megoldás? Hogyan kommunikálhatok szépen és harmonikusan, a másik – tudattalan – megbántása nélkül? Először is gondold végig, szükséged van-e önmagad fényezésére a másik előtt, azzal az eszközzel, hogy őt lenyomod és magadat emeled? Ehhez jó, ha barkácsolod és erősíted az önbecsülésedet, így téve szükségtelenné az „akkor is szeretlek” energetikáját. Ki kell-e mondanod, azaz az orra alá kell-e dörgölnöd, hogy meghízott/megőszült/kopaszodott, stb? Feltétlenül szükséges a „szeretlek”-et kontextusba helyezned ez „értékcsökkenéssel?” – ami számodra az, a nélkül nem hoznád szóda? Gondold kérlek végig. Miért ne lenne elég a mezei, puszta „szeretlek” – minden sallang, összehasonlítgatás, célozgatás és egyebek nélkül. Miért ne lehetnél nemes és széplelkű, aki nem akar a másikba indirekt (de azért jó fájdalmas) módon belerúgni? Ugye? Miért állnál be a sorba? Sőt, hadd menjek tovább: miért ne emlékeztethetnéd embertársaidat a jövőben, hogy az „akkor is szeretlek” mit is jelent valójában? Miért ne adhatnál egy kérdőjelet ajándékba, ami javítja-gyógyítja az emberi (nem csak a pár-) kapcsolatokat?

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!