Jó ideje szerettem volna elmesélni neked, miért tegezlek. Következetesen, visszatérő, vagy – ha úgy tetszik – visszaeső módon. Kérlek, nézd el nekem a mai csapongást. Matula bácsi a takács vetélőjeként szólt a villámról. Csőszködés helyett most takácsvetélősködni fogok, ennek jegyében vissza a múltba. Pocakos-harcsabajszú soroksári hentes módjára (kiló húst kérsz és egyharmincötre kérdi kacsintós mosollyal: maradhat?) számolva két évtizedet. Ekkor robbant be az Üvegtigris. Éppen fogékony fiatalkoromban ért az egymást pár év különbséggel követő film (1. és 2. rész, a 3. kicsit el- és lemaradt). A linkelt jelent a második részből származik és éppen mai történetünkről, a tegezésről szól. Nem egészen két perc, de Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter kettőse klasszikus. Persze csak akkor nézd és hallgasd füles nélkül, ha a kiskorú orbison kívül tartózkodik.

A tegezés személyes. Azzal, hogy tegezlek, nem érzem magam tiszteletlennek. Inkább olyan, mintha ülnénk egy kávézóban, vagy egy szellős kerthelyiségben. Ott gőzölög az erős presszó, kelleti magát a limonádé és/vagy tetszés szerinti nedű (és igen, legyen az asztalon ischler is, ha már itt tartunk és azt illeti). Egyszerűen csak beszélgetünk. Mesélek neked. Történnek dolgok az égen. Elmesélem neked, hogyan látom, mi a véleményem róla. Soha, sehol, semmikor nem írtam és nem is fogom, hogy az én értelemzésem az egyedi és üdvözítő. Szerinted ezt meg lehet tenni magázva? „Kitűnő lehetőséget kínál Önnek a retrográdba forduló Nap. A Merkúrral alkotott trigonnal inspirálja, hogy megtegye, amit meg kéne” Fals, csikorgó, nem csak azért, mart asztrológiai lehetetlenségekről szól. Nem magázlak. Sokkal kedvesebb vagy ennél számomra. Nemrég leírtam, miért becsüllek. Mivel már ezt is tegezve tettem, most pótlom a hiányt, ahogy ígértem, csapongva.

Rocker vagyok (de jó lenne olyan tökösnek is lenni, mint Bruce Dickinson!). Kamaszkorom óta hosszú a hajam. A katonai behívó kézhezvétele után, kalocsai kényszerjelenésem előtt egy héttel levágattam. Sírtam, szó szerinti, valódi könnyekkel, mikor megláttam halvány tükörképemet a metró ablakában. A fodrásznál nem mertem megnézni, csukott szemmel álltam fel a székből. Próbáltam megnormálisodni. Tényleg. Többször is. Ennek jegyében sokáig rövid, fésült, divatos hajviselettel igyekeztem megfelelni. Nem ment. Nem ment, mint minden, eleve kudarcra ítéltetett kísérlet. A rövidhajú évek után hazaérkezés volt visszanöveszteni (és – végre! – sz@rni a megfelelésre…).

A rockerség velejárója a tegeződés. Milyen érdekes: állásban toporgott töltött éveim során minden helyen szigorúan magázó viszonyban kommunikáltam az ügyfelekkel. Képes vagyok rá: ha kell, egész jól és gördülékenyen, de nem az én formám. A rockzenész tegezi a közönséget. Egy koncert elképzelhetetlen lenne magázó konferálással. A komolyzene ellenben magázó. Rettenetes még belegondolni is, hogy például (Sir) Solti György „Szevasztok! Mindenki készen áll a bulira? Akkor csapjunk bele!!” felkiáltással kezdett volna vezényelni. Brrr…..

Én inkább érzem magam előbbinek (igaz, jelen életemben nem muzsikálok), noha a klasszikus zene, bár a harmadik x után, de életem maghatározó részévé vált. Leginkább a Bartók Rádiónak és Bősze Ádámnak köszönhető, nevezett úriember kilométerek tízezrein keresztül szórakoztatva nyitotta rá a szememet erre a csodás világra. A – szigorúan fehér – cégautóval a rónák végtelenjét róva el- majd befogadtam a komolyzenét, ma már elképzelhetetlen az életem nélküle. Mégis, a vér az vér. Aki a fogékony éveiben rocker, az az is marad. Apropó, hogy mennyire sokat számít a tálalás, egy apró szösszenet Bősze Ádám interpretációjából: „most pedig Bizet Carmenjéből következik a hidegburkolók menetdala. Elnézést: a Csempészinduló.” Ez a kulcs, a pszichológia és a pedagógia kéz a kézben alkalmazása. Varázslatos hatással bír, transzformációja életre szóló.

Tegezlek, mert nekem könnyebb. Olyan jó úgy írni neked, hogy közel érezlek magamhoz. Mintha egy jóbarátnak vésném a sorokat. „Hölgyeim és uraim, nagy örömmel tudatom önökkel, hogy a Nap megérkezett a Rák jelébe. Felhívom szíves figyelmüket erre is és arra is.” Ez a stílus – túl a modorosságán – távolságot tart. Nem is keveset. A bankban járva magázom az ügyintézőt, mint a postán velem foglalkozó hölgyet is. Ez a tisztelet megadása, de ott visszásnak érezném, hogy bizalmaskodunk. Neked ellenben így fogok továbbra is írni.

Ha szeretnéd amúgy istenigazából felfedezni a csillagos és érdekességeit, finomságait, célszerű – újra, visszatérően – gyermeki attitűdödet előbányászni a gardróbból, leporolni és magadra ölteni. Mint csillogó szemű gyerkőc, úgy nézd az eget. Én szívesen mesélek mindarról, amit látsz. A Fényt egyedül is észleled, ehhez nem kéne kommentátor. A legendákat, a mesét, a különlegességeket viszont érdemes megismerned. Olyan színezetet adnak, amire sokáig emlékszel. Nem tudom, a Teremtő mennyi időt írt meg nekem ebben az életben. Az viszont biztos, hogy a Carment soha többet, semmikor nem hallgatom már úgy, hogy eszembe nem villanna a hidegburkolók menetdala kifejezés. Mesélni csak tegezve lehet jól. Én pedig szeretnék neked valódi, elvarázsoló (csillag)történeteket szőni. Ha benne vagy, pacsi és megyünk tovább.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

ilyen szenvedéllyel szeretnék neked mesélni a csillagokról – tegezve

Pin It on Pinterest

Share This