Nem is olyan régen arra kértelek, gondold végig: racionális vagy érzelmi módon döntesz-e jellemzően. Javaslom az akkor írtakat felfrissíteni, mert szeretnék rá építkezve egy-két apróságot lényeges dolgot megosztani veled, kiegészítésként, kibővítésként a mai korra aktualizálva. Mindenekelőtt azt, hogy nem kizárólagos/vagylagos a kettő. Tekints halmazokként a két döntéstípusra. Tudatosítsd, hogy bár keskeny ugyan, de létezik metszet: egy érzelmi döntésed lehet egyben racionális is. Fordítva azért nem érdemes okfejteni, mert a racionálisan alátámasztott döntés egyben és automatikusan érzelmekkel is átitatódik, hiszen valami „jó” mellett tetted le a voksod. Talán banálisnak tartod, hogy erre sorokat vesztegetek, mégis: kérlek, hidd el: egynél több embert ismerek, aki gyanakszik, ha valami egyszerre kedves a szívnek és még ésszerű is. Ilyenkor a gyanú erősödése okozza a „túl szép, hogy igaz legyen” címkéjű orbitális hazugság felszínre bukkanását. Ez okozza, hogy emberünk végül addig agyal és rágja magát, amíg lemond az eredeti, ragyogó döntésről és valami sokkal sz@rabb gyengébb változatot enged meg magának (ésszerű kompromisszum – ismerős a megalkuvás rózsaszín szemüveges narratívája?).

Következzen egy alapvető szabályszerűség: minél inkább egyensúlyban éled napjaidat, azaz harmónia-szinted közelíti-eléri optimális mértékedet, annál észszerűbb módon hozol döntéseket. Ez az „alapbeállítás;” ha úgy tetszik, a Teremtő ezt integrálta az alaplapunkra. Másik oldalról nézve a következőképpen tükröződik a tétel: minél jobban kibillensz az egyensúlyodból, annál észszerűtlenebb döntést hozol, ezek pedig jellemzően folyamokká, láncolatokká fűződnek össze, energetikájukban a lavinával állnak közeli vérrokonságban. Talán ismersz olyan embert (persze csak távolról), akinek szintén marginális ismerőse olyan kiterjedt rokonsággal bír, ahol egyik másod-unokatestvérének exsógora éppen ilyen kibillent állapotban leledzik. Tőle ne várj „helyes” döntéseket, működjön akár érzelmi-, akár racionális alapon. Abban a nem várt és végtelenül valószínűtlen forgatókönyv megvalósulása esetben, ha az elszigetelt, a statisztikai méréshatár radarernyője alatti rétegből kilépve tömegeket érne el… Igyekszem a három ponttal való mondatbefejezéseket minimalizálni, de most indokolt. Legyen ez egy nyolcvanas években megélhetési célból íródott ZS-kategóriás sci-fi könyv fikciója, de ha Isten ne adja, mégis így történne, úgy turbó fokozatba kell állítanod éberségedet. Az egyensúlyából kibillent ember mindinkább visszakanyarodik az ösztönszintű működéshez, amit önnön fenntartásának programja vezérel. Minden áron és bármi áron. Ennek következményei súlyosak. A népnyelv úgy fogalmaz: ilyen állapotban az illető nem néz se istent, se embert. Neked, mint kozmikus létezőnek, felelősséged van önmagad, jellemed, cselekedeteid iránt. Csupán és remélhetően egy üres hipotézist vesézünk együtt, de ha mégis megvalósulna, a felelősséged kiterjed a zsigeri üzemmódba váltott emberek irányába is. Mit jelent ez? Nem várod el, hogy lelassít, mikor a zebrához közelítesz. Nem várod el, hogy betartja adott szavát. Nem várod el, hogy korábbi jellemének megfelelően működik. Nem felmenteni akarom, mert neki majd elszámolása lesz az elcsúszás miatt, Te ellenben nem hivatkozhatsz rá „felmentésként.” Olyan éberséggel éled napjaidat, mintha az erdőben (itt vadonra gondolj) élnél és a zörejekre, neszekre fokozottan kellene figyelned. Ha tréningezel, abból bajod nem lehet. Ha felkészülsz, legfeljebb egy készség talonban lapul az eszköztáradban. A végére engedj meg egy képet: minél sötétebb az ég, annál nagyobb a Fény szerepe. Egy fekete újhold idején a világítótorony messzire látszik, a fényen túl reményt is ad. Hozd meg a döntést: leszel-e világítótorony, amikor ha leszáll a sötétség?

 

kép: wallpaperflare.com

Pin It on Pinterest

Share This