Szombaton késő este áll szemben egymással a Bika asztrológiai jelében járó Nap és a Skorpió zodiákusában lépdelő Hold: ekkor ölel körül a telihold energiája bennünket. Skorpió teliholdnál ne várjuk el a száraz, tárgyilagos és tényszerű vegetációt sem önmagunktól, sem a környezetünktől. Egy telihold jellemzően – „amúgy” is – érzelmes, most pedig mindez hatványozottan igaz, időnként és adott esetben akár katartikus módon megnyilvánulva. Paradoxonnak tűnhet, de a mostani Nap-Hold szembenállás érzelmi megértést hoz akkor is, ha netén felfakadnak bizonyos felfakadandók. Szombatról vasárnapra virradóan (is) legyen ágyunk mellett toll és papír, mert üzenő álmok érkezése több mint valószínű. Az érzelmesség, érzékenység segít a falak alá-mögé látni: észrevesszük, mik a valódi, a szem számára rejtett motivációk; miután pedig felismertük és azonosítottuk őket, már hatalmunkban áll megtenni a szükséges lépéseket.

A megértés és titokkutatás inspirációjával érhetjük el a teljesség érzését; olyan jó, olyan csodálatos, amikor a kirakós darabkái a helyükre csusszannak és kirajzolódik a teljes kép. Tudnunk kell: attól, hogy igen intenzív érzelmi érintettséget hoz a Skorpió telihold, még nem dönt bennünket saját dugánkba, sőt. A hullámzás nem arra van, hogy maga alá temessen, hanem a hátára vegyen: lovagoljuk meg önnön érzelmi hullámainkat, hogy magasabb szintre emelkedjünk, hogy valódi, minőségi módon teljesedjünk ki és ragyogjunk. Jó azt is észben tartani, hogy a Nap most fog elérni a Bika csillagképéhez tartozó Plejádok (Fiastyúk) csillaghalmazához, ahová a teremtés és a termékenység legmagasabb minőségei tartoznak – ezeket az erőket stimulálja a mostani Skorpió telihold; hogy lélekből fakadóan teremtsünk nagyszerűt.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This