Vasárnap áll egzakt módon együtt a Rák asztrológiai jelében a Nap és a látszólagosan hátráló Merkúr. Utóbbiról és az ő pillanatnyi pozíciójáról már beszültünk, most érdemes ezt kiegészíteni az együttállás sajátosságaival. Egy Nap-Merkúr találkozó mindig sok-sok ötletet, sugallatot hoz, most sem lesz ez másképp. A vasárnapi sziporka inkább az érzelmesség miatt kap különleges árnyalatot. Egészen egyszerűen ráérzünk, hogyan és miként tudunk egy-egy helyzetet a legjobban megoldani a rendelkezésünkre álló eszközökkel: akár a szavakkal, akár a kommunikáció egyéb formáival. Egyaránt eredményes tud lenni egy kedves mondat és egy régóta érlelt ölelés. Érezhetjük azt is, hogy végre elmondjuk-elmondhatjuk érzéseinket olyan embertársainknak, akikkel jó ideje nem beszéltünk. Az ilyen szálak szépséges és finom módon való elvarrásának is remek lehetőséget ad a vasárnapi együttállás.

Ha esetleg netán valakivel konfliktusunk lenne, úgy ez a nap támogatja a finom módon történő kisimítást. Nem elkenést, legfőképpen nem eltussolást: egyértelmű, de kíméletes és a legjobb megoldást adó lezárást segíti. Ki tudjuk mondani mindazt, ami bennünk disszonanciát okoz és társunkat is meg tudjuk hallgatni. Tesszük mindezt anélkül, hogy közben valósan vagy képletesen a torkát harapnánk át, netán el akarnánk őt ásni. Könnyebben fogadjuk el az ő szempontjait is és éppen ebből a fajta hozzáállásból születik meg a kézfogás lehetősége, ahol eljuthatunk egy közös pontra. Ebben a pontban oldódik fel a korábbi ellentét, amikor a kimondatlanságnak ilyen elegáns módon vetünk végre véget és jutunk el a közös metszethez.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This