Hétfőn érkezik vissza – látszólagos hátrálását követően – a Halak asztrológiai jelébe a Merkúr, hogy április első harmadáig folytassa itt égi útját. Érdemes (ide kattintva) visszaolvasni a retrográd mozgás előtti megérkezésnél írtakat. Ez most annyiban árnyalódik, hogy minden jelentéstartalom mélyebb kontrasztot kap. A lényeg erősödik, hangsúlyosabb az összegzés, az egység-tudat erősítése (különösen a külvilágban tapasztalható aktuális szeparációs erőhatások fényében) és ennek valóságunkká tétele. Fontos, hogy átlássuk-átérezzük emberi mivoltunkat, tudjuk, hogy a másik ugyanolyan testvérünk, egy tőről fakadtunk és együtt, egymást tanítva élünk ezen a nagyszerű oktató-játszótéren. A Vízöntőből visszaérkező Merkúr már rengeteg mindent világított meg, így lehetőségünk volt tisztázni (és persze ki is mondani) olyan dolgokat, amik a szabad áramlás útjában álltak. Ennek a nagyszerű energiának egyenes következménye a mostani szellemi könnyebbség, amikor érezhetően csökken a nyomás odabent, hiszen jól dolgozva sokat pucolhattunk. Ebben az állapotban igazán jól működik a Halak Merkúr magas szintű megélése, lássunk hozzá hamar!

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This