Jól, helyesebb fogalmazva ragyogóan végződött a hét és ezt a mintázatot tovább díszíti az új hét, ami a Merkúr direktbe fordulásával köszönt ránk. Idézzük fel a júniusban kezdődött hátrálásnál írtakat, miről is szólt az elmúlt pár hét merkúri vonatkozásban. Szelídséggel párnázott kommunikációs lehetőségek, visszatérő témák és élethelyzetek finom gyógyítása, az ítélkezés fölé emelkedés – mind-mind velünk voltak és felbukkantak, hogy foglalkozzunk velük. Emlékezzünk: a hátráló planéták esetében két pozíció kiemelten fontos: a visszafordulás helye és a direkt irányba történő fordulat – ez utóbbit éljük most meg. Nem kisebb jelentőségű „helyen” teszi ezt meg Hermész bolygója, mint a Tejút, az Istenek Útja. Igen, nagy szavak, de jogosak. A szelíd és a másikra is figyelmes kommunikáció, mint valós eszmecsere, az ítélkezéstől való megszabadulás most isteni üzemanyagot kap a Tejútról. Nem rossz, nem rossz, mondaná az angol a maga visszafogott módján erre a remeknél is kitűnőbb helyzetre.

Lehetőségünk adódott elengedni mindazt a görcsösséget, vadhajtást, ami elválasztott – eddig – attól, hogy méltó módon szólhassunk társunkhoz, társainkhoz. Nyugalom, nem ment el a hajó, ha azt érzed, van még fejlődni valód e téren. A Merkúr gyakran hátrál. Így, mint ahogyan azt most tette, már sose fog, de mindig kapsz új esélyt. Mindennél fontosabb a szándék: az erős, határozott, de keménységtől (és ami azt illeti: kevélységtől is) mentes változtatás késztetése. Amúgy is a változások évében járunk, miért pont ez az életterület maradna ki belőle?

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This