2020. jún 07. 0

Mit hoz el a közeledő Jupiter és Plútó?

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a Bak asztrológiai jelében egyaránt hátráló mozgást végző Jupiter és Plútó olyannyira közelíti meg egymást, ami már érezhető együttállás. Június harmadik harmada és július eleje hozza majd el az egzakt kapcsolódást, de már most is érdemes számolnunk a két égi vándor szövetségével. Elmondhatjuk, hogy a következő hetek-hónapok a tanulásról szólnak, persze nem középiskolai fokon. Ha úgy tetszik, vizsgaidőszak vár ránk, de vonatkoztassunk el a fogalomhoz – esetlegesen – kötődő negatív felhangoktól. Most adhatunk számot megszerzett tudásunkról, amit jellemzően és javarészt nem iskolapadban szereztünk meg. Bölcsességünk mérettetik meg, ez pedig minőségi változást hoz életünkben. Fontos, markáns energiavonal a megvilágosodás, a fény felgyulladása tömegek fejében-szívében-lelkében. Jó tudnunk, hogy a hit szerepe is felerősödik; most válik valódi tétellé a hit hegyeket mozgató minősége. Ami már régóta statikus, nehéz, kimozdíthatatlan és teher számunkra, most átminősíthető a legjobban, mégpedig töretlen és erősödő hitünk által. Rádöbbenünk, hogy a bennünk élő istenség ad megoldást, amit kívülről felesleges várnunk. Elképesztő megerősödés járhat a Jupiter-Plútó együttállás nyomában; régi mankók transzformálódhatnak gyújtóssá, miután ráébredünk, már nincs rájuk szükségünk.

Hangsúlyos, hogy a tudás nem tojás. Ne akarjunk kotlani rajta, harpagonoskodni és megtartani, hogy ha nálam a tudás, akkor a hatalom is. Nem erről szól a mostani időszak, így csak öngólt rúghatunk. A valódi, emelő és fényt hozó tapasztalatunkat, bölcseletünket terjeszteni, árasztani való (Jupiter – kiáradás), emlékezzünk csak a fénynemzés fogalmára, ami a Nyilas csillagképének érintettsége miatt kulcsfontosságú. A Jupiter a szeretet bölcsességének égi vándora, így a kioktatás, az okoskodás és leckéztetés nem működik; ellenben az odafigyelő, megtartó energiájú, jobbító szándékkal bélelt fényátadás remekül üzemel. Tapasztalhatunk szikra-effektust is: hamar, azonnal változnak körülöttünk és bennünk a dolgok; a megvilágosodás gyors eredményeket fial. Emlékezzünk, a Plútó a mélyre ható, gyökeres fordulatokat, nagy horderejű változásokat ösztönzi, mégpedig a lejárt szavatosságú, méltatlan minőségek kisöprésével. Ne gyászoljuk ezeket, hadd menjenek. A változásban ott a megújulás, a regenerálódás és a magasabb szinten működés ígérete és majdani bizonyossága. Elképzelhető, hogy megjárunk mélységeket, de onnan a magasságokba vezet az út; a fordulat olyan, mint a szökőkút vízsugara. Apropó, emelkedés: az ekvátoron, az égi egyenlítőn a Sas csillagzatában találkozik Jupiter és Plútó: a kiemelkedés, a szárnyalás, a dolgok fölé emelkedés méltósággal – ezt is megélhetjük. Jó tudnunk, hogy a következő időszakban az ima, a befelé fordulás, a meditáció kifejezetten gyümölcsöző, mind a Jupiter, mind a Sas üzenete miatt. Találjunk szent időt, amikor az ég felé fordulhatunk.

kép: www.wallpaperacces.com

Szólj hozzá(nk)!