Jó ideje rágtam-csócsáltam a címben szereplő jelzőt – kéne már valamit írni róla. Nem azért, mert témahiányban szenvednék, az asztrozófus abban a kivételes, kegyelmi állapotban éli életét, hogy írnivaló több bukkan fel napról napra, mint amennyit képes pixelre vetni. A maximalizmus végtelenül megosztó jelzővé vált anélkül, hogy ő maga ezért bármit tett volna: maradt, ahol volt; a humán hozzáállás alakult több irányban is drasztikusan.
Hallottam „lemaximalistázni” valakit olyan tartalommal, mintha az illető síkosító nélkül erőszakolna bébifókákat szakmányban, és megjelent a kifejezés közel krisztusi érték jelölőjeként is. Nyilván ez a két véglet és az igazság odaát van a kettő között, az arany középút körül lakik.
Nézzük meg elsőként a definíciókat. Igen, több is van, lássuk a „hivatalosakat.” Valamely elv, igény túlhajtása, mértéken felüli követése – mondja a wikiszótár. A saját meghatározásom így fest: az ember a tökéletességre törekszik, minden tőle telhetőt megtesz a lehető legjobb eredmény elérése érdekében, anélkül, hogy a folyamat során megalkudna. Pont. Érzitek a különbséget?
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban jártam főiskolára és szereztem egy olyan diplomát, amit jelen fizikai életemben már soha, semmikor és semmilyen körülmények között nem kívánok alkalmazni. A rengeteg – számomra – ballaszt-salak tárgy között elvétve akadtak igazgyöngyök is, ilyen volt a logika, amit két féléven át hallgattam.
A logika tanárom egyben a filozófiaelméletet is tanította, egy csodálatos előadó volt, jellegzetes hangja és utánozhatatlan stílusa máig elevenen él bennem az eltelt bő két évtized ellenére is. A wikiszótár maximalizmus-definíciójának ízekre szedéséhez viszont szükségtelen lenne felsőoktatási szinten logikát hallgatni, elég Pista bá’ és az ő józan (pálinkás) paraszti esze.
A maximum egy bizonyos mértéken belül van. Ha kézbe veszel egy három decis üvegpoharat, maximum három deci folyadékkal tudod megtölteni. Ebben az esetben nulla egész három tized liter a pohár maximuma. Itt ölt testet az értetlenkedés és a felcsúszó szemöldök, hogy vajon miképpen lehet túlhajtani és mértéken felül követni, ha adott a maximum? Azt hiszem, tényleg szögegyszerű annak belátása, hogy maximalistaként példabeli poharunkba három deci vizet/bort/málnaszörpöt kívánunk beletölteni, nem két és fél decit.
Három decit, egy cseppel sem kevesebbet, azaz a lehetőségből, az adott űrmértékű pohárból a lehető legeslegjobbat kívánjuk kihozni. Újabb pont. Egyszerű, világos, átlátható. Analógiában tekints egész életed minden részére vizespohárként és kalibráld be, mi az elérhető maximum. Maximalistának lenni ugyanis nem más, mint ennek elérésére törekedni. Lazsálás, mellébeszélés és alibi nélkül.
Elképzelhető, hogy nem mindig éred el a plafont, de törekedned kell rá. Évekkel ezelőtt írtam annak fontosságáról, hogy minden tőled telhetőt meg kell tenned önnön lelked nyugalma érdekében. Ezt a régi igazságot érdemes most kiegészíteni a magasra célzással. Ne érd be a legjobbnál kevesebbel! Ne alkudj meg! Nem az a baj, ha elbuksz az úton, az viszont megbocsáthatatlan, ha egyenesen keresed a gyökereket és a viccbéli tyúkhoz hasonlóan jelented ki: legjobb lesz, ha elesek.
Felejtsd el azt a közkeletűnek gondolt marhaságot, hogy maximalistának lenni már majdnem az, mintha nácinak vallanád magadat. Szó nincs róla. Lusta, az életükért és a sorsukért felelősséget nem vállaló emberek saját passzivitásuk vélt igazolására szeretik tespedős foteljükből osztani az észt az ilyen címkékkel együtt. Alkalmazd a két fül-technikát: egyiken be, másikon – azonnal! – ki. Nem sokkal több energia a legjobbat akarni a közepesnél, mégis, elképesztő lelki pluszt ad, ne érd be kevesebbel!!
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
