Ma egy ritka égi helyzet ad okot az odafigyelésre: a Nap látszólagos hátráló mozgásba kezd. Meglehetősen gyér az ilyen égi aspektus, ezért érdemes odafigyelnünk az ilyenkor megmutatkozó hatásokra. Mivel a Nap hátrálni kezd – legalábbis látszólagosan, a Földről szemlélve -, égi kísérőnk, a Hold is visszafelé mozog, róla sem feledkezhetünk meg.
A retrográd Nap esetében cselekvő énünk világában jelenik meg a visszafelé mozgás, a hátrálás késztetése: az egyik legutolsó ilyen égi helyzet alatt született Michael Jackson híres moonwalkja is; érdemes jól megnéznünk a technikát, minként csavarodik meg az előre haladás és a hátrálás energiája.
Ma ezek az erők testesülnek, meglepő dolgokat hozva ki belőlünk. Valahogy természetessé válik, hogy vissza kell mennünk a kamrába, a hűtőhöz: olyan helyekre, és helyzetekbe, ahol valami még vár ránk. A Hold, lelkiségünk égi megjelenítője ezt a hatást igen intenzíven támogatja, mert erős érzelmi töltet vezet a visszatéréshez. Nem csak a szándék, de az érzés is a visszafordulásra ösztönöz.
Jó tudnunk, hogy a visszaalvás is ilyen tevékenység, ezért (is és az óraátállítás miatt is) érdemes ébresztőóráinkat, telefonunkat ellenőrizni, hogy a kellő időben ébresszen. Remek gyakorlat lassan hátrafelé lépdelni (Nap – cselekvő én szintje) és közben jelen lenni a vissza-visszalépésnek, miközben figyelünk a belső jelekre, lelkünk rezdüléseire (Hold – érzelemvilágunk birodalma).
Nos, eddig a bolondozás. Április elseje az év egyik kedvenc napja – számomra. Kihagyhatatlannak tűnt egy kicsit írni egy olyan égi helyzetről, ami nem következhet be a Földről szemlélve – vagy ha mégis, úgy nézzük meg jól, mert több nem lesz belőle.
Ha már a bolond minősége van terítéken, szó szerint idézem Lekszikov Attila leírását a Bolond tarot lapjáról. Olvassuk el többször is és itassuk át magunkat vele: nem csak április elsején. „A Bolond, aki túlhaladt minden állomáson, megélt mindent, itt éri el a tökéletes tudást és szabadságot, amit mindvégig keresett. Elérkezett a tökéletesség világágba, ahol most már bölcsen nem törődik az evilági értékekkel, nem becsüli már a konvencionális értékeket. Nem gondol a jövőre, nem rágódik a múlton, a pillanat gyönyörétől mámorosan, az égre tekintve, dalolva lép a szakadékba. A batyujában ott lapulnak a családi minták, az elfojtott vágyak, a szükségtelen félelmek. És a megtörtént csodák.
Ha hiszel a hihetetlenben, ha képes vagy bolond módon élni, akkor megtörténnek a csodák. Ehhez kell a legnagyobb hit és félelemnélküliség. Ha elengedsz mindent, mi a földhöz tapaszt, korlátoz, akkor tudsz csak a csodák szintjére felemelkedni. Akkor meg tudod élni az élet csodáit és Te magad is csoda tudsz lenni. Nevess, légy könnyed, szeress, feledd a félelmet, engedd a kapaszkodókat. Tudd, hogy a világ jó, hogy valójában minden a legnagyobb rendben van. A legnagyobb bátorság ehhez kell. Légy Isten bolond gyermeke, hogy boldog lehess. Mert csak mi bolondok tudjuk megtapasztalni az Univerzumban a felszabadító boldogságot.”
képek: pixabay.com