Sorsfordító napok elé nézünk, hiszen eddig soha nem látott és tapasztalt, sorsfordító égi energiák mutatkoznak, ami sorsfordító koronát emel az egész sorsfordító évre. Így léptünk a 2024-es, valóban és még inkább sorsfordító esztendőbe. Ja igen: ez az írás is sorsfordító. Csóri sorsot annyit forgattuk az első két mondatban, hogy csodálnám, ha nem szédülne bele. Ha sorsrókát látsz a sorok között, azt ő okádta ki, annyit kényszerítjük grillcsirkés tekervényeskedésre.

Nyilván kilóg a lóláb, a gunyorosság öblös patái bűzlenek itten. Igen, a sorsfordítás a mai teríték sztárja. Itt adózom hálával egy nagyon kedves vendégemnek, aki elültette a gondolat csíráját, amiből ez a karcolat szárba szökkent. Gyere, fogd meg a kezem; együtt sétálunk vissza a kályhához. Nem csak azért, mert éltető meleget áraszt a benne duruzsoló, száraz akácfát emésztő tűztől, hanem az alapvetések leszögezése miatt is.

Ezek egyike a tétel: soha, semmikor nem ismétlődik meg egyetlenegy égi állás sem ugyanúgy. Most fordítsuk ki, mint a kétujjas kesztyűt szokás: minden kozmikus helyzet egyszeri, megismételhetetlen – és mint ilyen, valóban sorsfordító. De! A sors nem lyukas zokni, hogy csak úgy forgatgassuk.

Minden nap, minden égi energia alkalmas sorsod ilyen-olyan, kisebb-nagyobb forgatására-irányváltására. Nyilván akad olyan aspektus, ami valóban nagyobb horderejű, bár két égi állást „versenyeztetni” erőst méltatlan. Éppen ezért belső iránytűnk ad támpontot, mi az az égi helyzet, ami akár emberiség, akár egyéni szinten hangsúlyos. Őket nyugodtan nevezhetjük sorsfordítónak, de a jelző kopékony, mint a puha radír: sokat használva elveszíti eredeti funkcióját.

Tudatosítsd: minden égi konstellációban (kivétel nélkül) ott a lehetőség, hogy emelkedj, hogy életed jobbá váljon. Ha éppen egy, az asztrológusok, asztrozófusok és más egyéb csillagtolmácsok által jelentősnek, netán sorsfordítónak címkézett helyzet neked nem hozott semmi látványos fejlődést, akkor is minden rendben. Nem felejtett el a Mikulás. Nem kerültél tiltólistára. Lehet, hogy azzal éppen akkor nem volt dolgod, vagy olyasmi történt, amiről a megvalósulás pillanatában nem tudtál és emiatt hitted: üresjárat.

Torzított példa: a sorsfordító napon tömény unalom ölel körül, semmi, de az égegyadta világon semmi nem történik. Egy hét múlva viszont érkezik az e-mail: a Nagy Napon tért meg a Teremtőhöz Róbert bácsi júeszéjben az Egyesült Államokban és bár eddig még a létezéséről sem tudtál, több millió dolláros vagyonát egyesegyedül rád hagyja.

Imádom a hatásvadászatot; talán volt inkarnációm, mikor olasz focistaként ittam a füvön fetrengés művészetét, de a sorsfordításból is legyen elég. Még a végén túlságosan elszédül. Minél többet olvasod a kifejezést, annál erősebb az érzés, hogy valamiről lemaradtál, ha nem mozogsz szinkronicitásban az írottakkal. Nem ígérem, hogy soha nem fogom használni, mint ahogy eddig is megtettem időnként, de kíméld a szót, mert megérdemli.

Zárókép: ha valaha is jártál vasútállomáson, buszpályaudvaron, repülőtéren, akkor tudod: van egy nagy-nagy kijelző az indulásokról. Idő, vágány/állás/terminál és cél – ez mindegyiknél szerepel. Ha éppen „last call” villog a helyközi járat óra húszkor induló példányánál, nem kell észveszejtve rohannod. Indul másik. Igen, más rendszámmal. Lehet, nem zöld, hanem aktatáskaszürke plüssüléssel. Nem a harcsabajuszos sofőr viszi, hanem a pödrött bajuszú – de mégis, eljutsz a célodhoz. A csillagos ég sem hagy soha trutyiban is mindig elvisz a tiszta, valódi vágyaid szerinti célodhoz.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

 

 

 

vajon melyik hullám hozza el sorsod fordulatát?

Pin It on Pinterest

Share This