Tegnap a Mérlegbe visszatért Merkúrról olvashattál, mára pedig a vele egy időben azonos szeletbe érkező Vénusz pozíciójával igyekszem lekötni az érdeklődésedet. Érdekesség, hogy Hermész planétája a „végénél,” míg Afrodité bolygója az „elejénél” lépett a harmónia és egyensúly szeletébe. Nyilván profán disznóvágásos módon elejézni és végézni egy zodiákust, de ha így sikerült, hát így sikerült.. November 21-ig rója útját hazai pályán a Vénusz. Hazai pályán, hiszen a Bika szelete mellett a Mérleget is ő uralja. Miért jelentős mindez? Amikor egy égitest saját asztrológiai jelében, uralmi helyzetben halad, hatása erősebb; intenzívebben érezzük életünkben, mindennapjainkban. Jelen korunk változó-alakuló, időnként fortyogó energetikájában kifejezetten hűsítő és jól esik a kellemes, mindennapi létörömre fókuszáló szeretet-erő. Képzeld el, hogy visszatérhetsz a nagyi házába, újra odakuckózhatsz a kemencepadkára, hátadat megtámasztva érzed az illatokat és még egy finom szilvalekváros kenyeret is kapsz. Ez a kellemes és jó érzéseket ébresztő mintázat árad a Mérleg Vénuszból. Nyilván nem szűkíthetem le ilyen intenzíven, mert rögtön sértődötten tiltakozna az égi pozíció kapcsolati vonatkozása – már ha szokása volna a hőbörgés (nem az).

A Mérleg a zodiákus tükörháza. A társ tükör – régi igazság, melyet oly’ gyakran hangoztatunk, hogy szép lassan közhellyé silányítottunk. Mégis igaz. Nem csak párkapcsoltra, bármely (azaz valóban bármely) emberi viszonyulásodra igaz. Ha gané a főnököd, nézz tükörbe. Nem azt mondom, hogy te is az vagy, de vajon szereted-e magad, ha ezt megengeded? A tükör – spirituális értelemben – nem csak szolgaian tükröz, mint a foncsorozott üveg, de élesen emeli ki mindazt, amit nem akarsz meglátni. A Mérlegbe lépő Vénuszban munkálkodik egyfajta vakfolt-mentesítő: kristálytisztán pillantod meg a másikon keresztül magadban, ami nem tetszik javításra, emelésre hivatott. Azért kell a másik, mert nélküle nem vennéd, nem veszed észre, ő irányítja figyelmedet (éppen irritáló jelenléte miatt) az eddig nem tudatosított minősége(i)dre. Fontos, és kérlek, lásd meg: nem bosszantó és csakazértisidegesítő módon akar érted tenni ez a kozmikus energia. Minden igyekezete a harmónia emelésére törekszik. Elképzelhető, hogy út közben lomtalanítanod kell itt-ott, ami pillanatnyi felfordulással jár, de az összképet javítja. Kerüld el, hogy a lomis kupac kevéssé üdvös képébe ragadj, hiszen nem az a lényeg.

A szerelem bolygója erősíti a kapcsolati szálakat; amúgy is rövidülnek a nappalok, ideje az összebújásnak. Amennyiben éppen nincs kivel, úgy vágyaid teremtő erejének fokozására is kitűnő heteket kapsz. Minél több érzékszervedet bevonva alkosd meg a filmet, milyen álamid társával a harmonikus együttlét. Intenzív teremtő erők járnak a Mérleg Vénusz nyomában, hiszen ő az itt és most, az anyagi létezésben, hármon dimenziós testünkben és által megélhető örömökön keresztül tanít. Jó tudnod még, hogy abszolút női energia. Nyilván férfiakban is működik, mint ahogy a Mars erői sem fordítanak dacosan hátat hölgyekhez érkezve. Női jellege miatt finom, lágy, el- és befogadó a vénuszi erőtér. Simul, nem ajtót rúg. Némi befelé figyeléssel tökéletesen tudod működtetni az alkotás ilyen típusú, gyümölcsöző fajtáját, ami szinte állandó mosolyt varázsol arcodra. Nem rossz, nem rossz, mondaná a sótlan az angol. A magyar pedig így szól: kurrrrrvajóóóóó kitűnő!

kép: www.wallpaperup.com

Pin It on Pinterest

Share This