Hölgyeim! Szenteljetek pár percet ide, egy kicsit a férfiakról, a férfiak lelkéről szól a mai mese.
Bántóan hosszú ideje a férfiak zöme – szocializációs tünetként – úgy éli az életét, hogy számára nem biztonságos az érzelmeihez kapcsolódni; sírni legfeljebb az anyja temetésén vagy a gyermeke születésekor „legális” és elfogadható. Ismeritek, emberetek kicsi gyermekkorában milyen muníciókat kapott otthonról, anyukától, a társadalomtól: „ne legyél anyámasszony katonája, a fiúk nem sírnak, katonadolog, stb.” A minta általános, kilógni nem szeretünk a sorból, ezért buzgón követjük, bármilyen vaskos árat is fizetünk érte.
Vegyétek észre: a férfiak (egyébként gyakran a nők is) azért isznak, mert így egy legalizált, elfogadott szelepet nyithatnak meg, amelyen keresztül lelkük mélye kicsiny mértékben megnyilvánulhat. Ez nagyjából ahhoz hasonló, amennyit a tengeralattjáró kapitánya lát periszkópján keresztül az igazi, szabad kinti világból. Torz, végtelenül beszűkült, de legalább minimálisan megnyílik a szeme előtt a láthatár.
A lerészegedés élményéért nem szokás inni, az csak amolyan mellékterméke az érzelmek, a lélek megnyilvánulásának. Ezzel csak az a baj, hogy másnap másnaposság és rosszullét képében érkezik a „büntetés”, a hamis felismerés, hogy lelkizni még kótyagosan sem szabad, mert súlyos ára van, hasogató fejfájás és lavór előtti áldozat formájában. Így erősödik a bevésődés az érzelmek felszínre nem engedését illetően.
Nem kell így lennie, ez egy réges-régi, túlhaladott minta.
Itt kerül a képbe a Nő szerepe: csak Ti tudjátok kitartó, szerető munkával begyógyítani a sérüléseit embereteknek; kijavítani az otthonról hozott csomag okozta defekteket. Nem biztos, hogy először könnyen megy és nem ütköztök ellenállásba, hiszen homlokegyenest szembe kell menni a jelenleg is uralkodó „érték”renddel, de nincs más út. A férfi képes megtanulni, ha Ti segítetek neki, szertettel, finoman, érzéssel – ahogy női intuíciótok súgja.
Fogjátok meg a férfi kezét, nézzetek a szemébe és mondjátok el neki, hogy a bátorság nem kifelé irányul, az erő, a harc valójában belső kategória. Mondjátok el neki, hogy biztonságos levenni az álarcait, letenni a szerepeit és végre lehet igazán bátor és rátalálhat önnön érzelmeire és hagyhatja felszínre jönni, előtörni őket és megmutatni, hogy így lehet ténylegesen hős. Segítsetek neki, mert ha ti nem segítetek, úgy nincs, ki megmondja, hogy lehet másképpen is.
