Három hete a frászt hoztuk az asztalokra. Legalábbis a lapjukra. Ennek nem más oka volt, mint a Merkúr és a Nap trigon fényszöge. Akkor azt írtam: igazán elérkezett az asztal lapjára csapás ideje – már ha nyomós okod van rá. Csóri felület éppen csak fellélegzett és ismét azt kell mondjam: csattanjon a tenyér, szóljon a szó.

Van úgy, hogy ki kell mondani azt is, ami sem neked, sem nekem nem rózsás. Sőt. Egyenesen hagymaszagúra izzasztó, überkellemetlen, de már nem fér több a szőnyeg alá. Nincs hová hátrálni. Méltatlan lenne. Erről szól a Merkúr és a Plútó trigon fényszöge. Trigon, azaz emelő erő, a legjobb megoldás megtalálásának késztetése.

Az adatok: szerdától vasárnapig egzakt a kapcsolódás. Intenzív, szinte felszakadó közlésvágy, különösen akkor, ha huzamosabb ideje nyeled a békákat – és nem a gasztronómia, a francia konyhához való erős vonzódás okán. Ilyen esetben érzed: az utolsó csepp telíti be a poharat. Megeshet, magas C-n indítasz, nincs felfutási ív; egyszerűen kiordítod, ami a szívedet nyomja. Ha így esik, ne fogd vissza magad. Egy Merkúr-Plútó trigon mindenről is szól, kivéve a megfelelést. Az éppen szabadságra ment és ott bekaranténozták; ergo neked sincs éppen vele dolgod.

Milyen hangulatú erőtér, mégis? Ehhez elevenítsük fel a Nap-Merkúr trigont. Igen, amikor tenyér csattant asztallapon. Idelinkelem, de ide is másolom. Csak most a megértésre és az abból fakadó intenzív közlésre hegyeződik ki a fókusz, hogy kerékbe törjem édes anyanyelvünket.

„Kell, hogy időnként az asztalra csapj. Mégpedig jó nagyot, hangosat. Nyilván akkor, amikor okod, indokod is van rá, nem csak úgy, passzióból. Az már perverz lenne. Időnként azonban emlékeztetned kell – nem a környezetedet elsősorban, hanem – magadat: kellő erő buzog benned. A békát nyeljék a gólyák és a francia konyha szerelmesei. Amikor még nem ér a torkodig, csak közelít, már akkor érdemes elindítanod erősebbik kezed hangosan végződő mozdulatát.

Nem öncélúan püfölöd az étkező- vagy tárgyalóasztalt. Azért, hogy valaminek azonnal, ebben a szent pillanatban végett vess. Olyasmire gondolj, ami már méltatlan, kellemetlen, de eddig tűrtél és igyekeztél megfelelni. Mert mit szólnak, ha… Mit szólnának? Meglepődnek, fejet csóválnak és az élet megy tovább. De már nem úgy, ahogy eddig.

Nap és Plútó trigonja váltja ki a heveny asztallap-csapkodást. Szerdától péntekig egzakt a kapcsolódás, itt munkálkodik legintenzívebben a megvilágosodásból változtatás kraftja. Tömör kulcsszavakban:

Visszatérőben-erősödőben talál rád a plútói cselekvő-változtató mintázat. Megoldáshoz segít, hiszen a Bak jelében jár a planéta. A belinkelt írás részletesen leírja, mit kell tudnod róla; tekintsd használati útmutatónak.

A Nap esetében még könnyebb a dolgunk. Bika zodiákus, Bika csillagkép. Egyetlenegy szóba sűrítve: termékenység. Ezerrel. Azért persze több is, mert a két égitest kapcsolódásával érkezik el központi csillagunk a Fiastyúkba. Ez az a csillaghalmaz, amit Plejádok néven is szokás említeni. Az isteni elven nyugvó esszenciális teremtés égi pontja. És ami fent van, az lent sem maradhat el, ergo készülhetsz az öledbe – megérdemelten! – hulló eredményekre.

Szerdától péntekig légy résen és ne kíméld az asztal lapját. Ő elbírja, neked pedig áldást hoz, ha a kellő időben a megfelelő erővel csapsz rá egy kiba…bérlevelezetten nagyot.”

kép: pixabay.com

elérkezett az ideje, hogy szabadon engedd a benned élő őserőt, a sárkányenergiát – 

csak mondd ki végre!!

Pin It on Pinterest

Share This