Vasárnap egzakt a Szűzben járó Vénusz és a Nyilas jelében bandukoló Szaturnusz quadrat fényszög együttműködése. Ez a fényhíd a konkretizálásról, a megvalósításról szól. A Vénusz már elköszönt a Marstól, kettejük csodaszép együttállása után folytatja égi útját, ám rögtön elénk teszi a korlátok felismerésének lehetőségét, majd ezek meghaladását is. Alapvető motivációja a rendezés a kapcsolatok bolygójának, hiszen a Szűz zodiákusában halad, csillagképi értelemben pedig a Szűz múltból elrugaszkodó lábánál jár. Érdemes megvizsgálnunk, mi vagy ki az, ami vagy aki akadályoz a kiteljesedésben, abban, hogy örömökkel teli, boldog kapcsolatban élhessek? Akár érzés, félelem, vagy a múlt egy sötét sziluettű alakja, most rá tudunk látni, formába tudjuk önteni, hogy a következő lépéssel pedig megszüntessük a fölöttünk való uralmát.

A bolygók kapcsolata a teremtés fényszöge, így a felismerést követően egyúttal a szükséges lépéseket is meg tudjuk tenni, az ideából lehozzuk a cselekedeteket az anyag világába. Valójában az a „kisebb” horderejű dolog, amikor felismerjük, mi választ el a boldogságtól. Az igazi varázslat az addigi akadály előnnyé transzformálásában rejlik. Talán elsőre ez meredeknek vagy értelmezhetetlennek hat, de gátjainkból támaszokat tudunk építeni, amik nem elválasztanak, hanem támogatnak. Ennek van itt az ideje, a vasárnap ebben óriási segítséget tud adni.

A múlt dolgai, tapasztalatai immár nem nyakunkon lógó súlyos koloncok, hanem értékes, nemesítő megélések. Nem sérültünk egy-egy kapcsolatban, hanem bölcsültünk, akkor is, ha ezt a tanulást sebgyógyulás követte. Ideje van a felismeréseknek és a múlt történései által való gyógyulásnak. A Szaturnusz a Kígyótartó csillagképében jár, a beavatás és gyógyítás információit hordozza; ez az energia hatja át korábbi megéléseinket, kikristályosodott tapasztalatainkat, hogy a jövőnk örömökkel teli és fényes legyen.

 

kép: www.abstract.desktopnexus.com

Pin It on Pinterest

Share This