2018. Júl 24. 0

Művészet és örömök

Szerdán egzakt módon áll szemben egymással a Szűz jelében járó Vénusz és a Halakban hátráló Neptunusz. Ez a két bolygó azért is különleges, mert hasonló az energetikájuk; a Neptunuszt szokás a Vénusz magasabb oktávjaként említeni. Jóstehetség nélkül is kijelenthető, hogy ihletett nap vár ránk, mindkét planétában ott mocorog a művészet, egy ilyen oppozíciós kapcsolat pedig elképesztően termékeny módon stimulálja a bennünk élő alkotót. A Vénusz képviseli mindazt, ami a földi létezésünkben, fizikai testben megélhető öröm és harmónia; övé az anyagban megélhető szépség, a Neptunuszé pedig az isteni művészet, a szférák zenéje: az a fajta „muzsika”, amit földi hangjegyekkel nem kottázhatunk le, hiszen nem testesült fülünk, hanem lelkünk mélye hallja meg. Ez a két finom és szépséges energia egészül ki bennünk csodálatos szerdai napunkon, így érdemes kellő nyitottsággal fogadni a sugallatokat. Nem biztos, hogy ecsetet ragad, aki addig soha nem tette, de egy ilyen varázsvesszős érintettség nem múlik el nyomtalanul.

Apropó, nyom. A Vénusz-Neptunusz szembenállás nem múlik, nem múlhat el nyomtalanul emberi kapcsolataink vonatkozásában sem. Észrevehetjük, hogy egy finom ráérzékelés ébred bennünk, amivel most társunk szavai mögé látunk, megértjük az ő valódi motivációit. Lehull a lepel a megjátszásról, felszínre kerülnek a valódi érzések és ezzel a sorok között olvasással egyúttal közelebb is kerülünk egymáshoz, hiszen már nincs ott a mesterségesen épített fal közöttünk. Ez a mintázat nagymértékben támogatja a mély beszélgetéseket, a szerda alkalmas kimondani régóta formálódó szavakat és mondatokat.

Fontos emlékezni, hogy bármilyen érzékennyé is válunk ezen a napon, az öröm mindig ott van, hiszen a régi alapvetés most is igaz: ahol a Vénusz jár, ott az öröm is. Gondoljunk csak bele: milyen öröm jobban megismerni, megérteni embertársainkat, az ő valódi motivációit; mennyire csodálatos a páncélzat alá/mögé pillantani és a keresztes vitézben megpillantani az esendő, de szerető és szerethető embert.

 

kép: wall.alphacoders.com

Szólj hozzá(nk)!