A Bika asztrológiai jelében járó Uránusz és az Oroszlán zodiákusába éppen csak megérkezett Merkúr erősödő quadrat fényszög kapcsolatban áll egymással. Ennek már önmagában is hírértéke van, ám az egyébként fürge léptő Merkúr miatt általában nem tart túl hosszú ideig egy-egy ilyen aspektus. Nemsokára azonban Hermész planétája látszólagos hátrálásba kezd, ezért a – hozzá képest – szinte sóbálványian mozgó, ezért merkúri olvasatban lassú mozgású Uránusszal alkotott quadrat fényszöge július közepéig működni fog. Majd persze később is újra, amikor a Merkúr ismét direkt irányba fordul, de az egy másik történet és mese lesz. Röviden összefoglalva ez az inspiráció kurvajó kitűnő ötleteket szállít tömegével. Mindkét princípium szellemi működésünket ösztönzi: a Merkúr a gondolkodás, a szellemiség égi megjelenítője, az Uránuszt pedig szokás a Merkúr magasabb oktávjaként említeni. Előbbi a kereteken belüli, rendszerben való gondolkodást ösztönzi, utóbbi pedig a végtelenül szabad, szárnyaló és semmi és senki által meg nem kötött elmelángolást.

Az Uránusz a Bika jelében a magas szellemiségen alapuló szabad, termékeny gondolkodásban partnerünk, amibe bizony jó adag zsenialitás is vegyül. Ez a tipikus „megálmodom, megvalósítom” ereje, akkor is, ha az álmok merésznek, sőt nagyon merésznek tűnnek. Jó tudni, hogy ilyen címkét csak az egónk próbál álmokra ragasztani, kevés sikerrel. A quadrat teremtő, alkotó, létrehozó energetikájú fényhídján keresztül kapcsolódik az Oroszlán cikkelyében járó Merkúrhoz, aki tüzes, motiváló gondolatokat, szavakat ad. Lássuk meg, hogy ez egy hihetetlenül lelkesítő és gyümölcsöző kapcsolódás és fél hónapig ebben lubickolunk, így bőven van időnk teremtő késztetéseinket megkapni, majd megvalósítani.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This