Kedden éri el a Nap a Szűz csillagképének legfényesebb, alfa csillagát, a Spicát (magyarul Kalásznak szokás nevezni ezt a csodálatos energiájú csillagot). A Szűz fényábrája egy futó alakot formál: egyik lába a múltból rugaszkodik el, a másik pedig a jövőbe érkezik. A Spica a jövőbe érő láb „végénél” helyezkedik el és innentől az Arató Szűzből Angyali Szűz válik. Ez a csillag a Nap útján, az Ekliptikán fényeskedik, így a Nap tüze, ereje hatja át az aratást életünkben, hiszen cselekvő énünk égi szimbolizálója és a világosság princípiuma érinti. Ebben a fényben látjuk most jóval élesebben és tisztábban, hogy amit elvetettünk (korábban), azt aratjuk le (most). Vetés és aratás örök körforgásának, kettejük kapcsolati mintázatának fontosságát nem lehet az unalomig ismételni. Ha lehetne, nem szaladnánk bele újra és újra olyan aratásokba, amikor fanyalgunk a kombájn által betakarított spirituális minőségek láttán…
Fontos megértenünk, hogy ez nem büntetés. Tudom, hogy létezik (nem egy) olyan ezoterikus irányzat, amelyik penitencia-fetisiszta és szereti félelemben tartani a földi vándort, hogy az rettegéssel élje életét, a hibázástól való félelemben és abban a tudatban, hogy kamatostól megbüntetik az égiek, amennyiben eltér a pásztor által kijelölt úttól. Bátran kijelenthetjük, hogy ez baromság, nem butaság és nem tudatlanság, hanem nettó, vaskos baromság. Ha valami „rossz” ér bennünket, kellemetlenség, veszteség, az nem büntetés, hanem következmény. Fontos különbséget tennünk a két minőség között, ehhez is ad kellő megértést segítő fényt a Spicával pacsizó Nap. A büntetést valaki vagy valami kiszabja, azt ránk mérik; azaz feltételeznünk kell egy hatalmat, amely „igazságot” szolgáltat.
Ebben a pillanatban csúszik el a dolog univerzális helytállósága, mert nem lehet egy kiragadott erőt felruházni ítélkezéssel, hiszen rögtön megjelenik a pártatlanság kétsége és a viták lehetősége: érdemlek-e büntetést, amikor ilyen és ilyen mentségeim és enyhítő körülményeim vannak? A következmény ezzel szemben teljesen természetes jelenség, a befektetett energia megtérülése, ami magasról lesz@rja az előjeleket: akkor is működik, ha „jól” cselekedtünk és akkor is, ha „rosszul”. Emlékezzünk: jó és rossz csak a földi polaritásban nyer értelmet. A következmény annyit tesz: ahogyan viszonyultunk adott dologhoz, ahogyan a szituációban cselekedtünk, azt kapjuk vissza. Idézzük fel remek közmondásunkat: amilyen az adjisten, olyan a fogadjisten. Erős leegyszerűsítéssel ezt érthetjük meg nagyon-nagyon mélyen a Spicával találkozó Nap világosságot árasztó fényében.
kép: www.pinterest.com
