Amit kigondolsz, meg is tudod valósítani (ezt nem én, hanem a Nap-Denebola együttállás közli veled).

Pontosabban megfogalmazva: én óvakodnék az utadba állni. Nem kevés erőd adatik ’megálmodott’-ból ’megvalósított’-tá alakítani vágyaidat. A késztetés tettekre sarkallóan mocorgós. Nehéz a fotelben ülni. Ha most hoztad is haza a kék-sárga áruházból, olyan, mintha a nagyi epedás ülőalkalmatosságába fészkelődtél volna. Az egyik rugó utat tört magának a cihán és kopott kárpiton át. Egyenest üleped érzékeny pontjába, mégpedig azért, hogy ugorj már ki belőle! Pattanás és gyerünk: tenni, cselekedni. De nem hűbelebalázs módjára.

A következő napok a magas ihletettségű kreativitást plántálják beléd. A fénynemzés megélését a Nap és a Denebola csillag előbb említett együttállásának köszönhetjük. Központi csillagunk az Oroszlán fényábrájának nemző részét érinti. Itt járva cselekvő énedben ébreszti fel az alkotót. Azt az inspirált énrészedet, aki nem elégszik meg a fotelmélyi kreativitással. Ezért kapcsol be a gumírozott nikkelbolhád: meg is akarod teremteni, amit megálmodtál.

Tisztán és világosan látod, mit kell tenned. A csütörtöktől vasárnapig (bőven mérten) egzakt találkozó eloszlatja a homályt. Viszlát, kételyek. Mellékhatás: bátorságot ültet beléd. Nem mondom, hogy nem remeg meg a térded, de ez csak tovább ösztökél. Erőt kínál, amivel átlépsz önnön árnyékodon. Ha van jó hír, ez a klubjuk koszorús tagja.

Nap-Denebola együttállásnak nincs alacsony szintje. Hogy mégis beszéljek róla, azt temiattad és érted teszem. Olyan intenzív erő, ami könnyen elhomályosíthatja a tekintetet, amennyiben nem kellően magasra szegeződik. Amikor másra tukmálod a tutit, nem jó. Nem te tojtad a spanyolviaszt. A számodra üdvözítő talán pusztulásba viszi társadat. Ne akarj fogadatlan prókátort játszani. Az erőszakosság, még ha a jó szándék köntösébe is csomagolod, csak erőszak marad. Erő pedig ellenerőt szül, avagy minden akciót reakció követ. Előzd meg bölcsességed működtetésével az ilyen helyzeteket.

Mi akkor a magas szint ilyen helyzetekben? Bátorítsd a másikat. Mintha magaddal tennéd. A Nap a szeretet áramoltatásáról is szól. Légy képes felülemelkedni azon, hogy szerinted nem elég jól csinálja. Mutass példát, ha már maximumra törekszel. De ne oktrojáld rá vélt igazságodat.

A Nap és Denebola kézfogója nem titkolózós minőség. Nehéz is fénynemzést a pince mélyén, darócpokrócokkal lefüggönyözött, pókhálós térben megejteni. Nem baj, ha tudják a többiek, milyen álmaidat építed éppen. Ha meg is hökkennek, látják: lehet és érdemes nem lemondani róluk. Boldogtalan sóhaj helyett igenis alternatíva az ingujjak feltűrése, az alkotómunka elkezdése. Te vagy rá az élő példa. Mindent bele!

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet szerzett,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Pin It on Pinterest

Share This