Felfelé irányzott célgéppel tudsz valóban emberhez – hozzád méltó jövőt álmodni. Olyan terveket fogalmazol meg, amik mentesek a megalkuvástól. A túlélés és összehúzódás köreit letudtad és kipipáltad. Elég volt, köszi – mondod és milyen igazad van.

A hosszú hétvége jóval többet kínál a nyár utolsó láblógatásánál. Az Oroszlán jelében járó Nap péntektől vasárnapig áll szemben a Vízöntő cikkelyében hátráló Jupiterrel. Kivételesen jó kozmikus helyzet, több vonatkozásban is hasznát veszed. Ilyen éleslátás ritkán adódik, mint a három nap során. Akár hátra-, akár előre tekintesz: látásod kiélesedik. A múlt történései tudássá nemesednek. Kiforr a bor, letisztul a bugyogás.

Ahogyan összeállnak a képkockák, mind könnyebben fejted fel a mögötted hagyott események fő szálait. Menet közben automatikusan oldódik ki a félelem: a szálak netán újra előbukkannak és a nyakadra tekerednek. Igen, félig igaz: adódhatnak ismerős minták a jövőben. Bekövetkezhet, hogy a múlt szálait az elkövetkező időkben is felismered. Mivel azonban a jelenben elvégezted a házi feladatodat, a félelem elillan. Huss, nincs többé. Pillanatnyi meglepődés rendben, de a gyors tudatosítás visszaemel a középpontodba.

A múlt megértése és az általa bölcsülés idejét éljük. Központi csillagunk, a Nap nem csak asztrológiai értelemben oroszlánkodik. A nemes ragadozó csillagzatának fejénél jár. Ez a méltóságteljes buksi pedig a múltba tekint. Túl azon, hogy nézi a múltat: látja is. Látja és megérti. Cselekvő éned, világosságra törő késztetéseid kapják az inspirációt: értsd meg, mit miért éltél meg. Viszlát, áldozat-szerep és igen: isten veled, jövőtől való szorongás. Nem, nem fogsz újra ugyanabba a folyóba lépve megint ráb@szni.

Képes vagy levonni korábbi döntéseid eredményinek vagy következményeinek a tanulságát. Éppen ez adja a többletet: már nem másolod szorgos iparosként őket, hiszen tanultál belőlük. A múlt látásából megértést kaptál. A megértés döntötte el a dominót, ami a géped beállításait változtatja meg. Olyan kalibrálást végzel, ami alkalmassá tesz a magasabb minőségű jövő megélésére. Ehhez persze fontos azt is tudnod magadról: kész és képes vagy változ(tat)ni. Csak a körülmények görcsös konzerválása klónozza múltad pofonjait. Alapfokú matematika: az egyenlet egyik oldalát megváltoztatva a másiknak is muszáj idomulnia, hogy megoldása is legyen a tételnek.

Minden más időknél intenzívebben érzed: te irányítod a sorsod. A Nap aktuális pozíciója serkent lépésekre: te vagy az életed ura. Uralás és nem leuralás. A hatalom – önnön hatalmad gyakorlása – hatalmaskodás helyett. Érdemes a magas szintek kínálta ezerszer méltóbb megélésekre bólintanod. Most is te választasz, mégpedig külső kényszer nélkül. Na jó, ha mondjuk a brit uralkodói család sarja vagy, kicsinyítsd le négyes méretűre ezeket a sorokat.

Összetett, mégis végtelenül egyszerű a Nap-Jupiter szembenállás energetikája. Ráébredsz: érdemes a magasabb igazságokra hangolni adóvevődet. Igen, elismerem: nem trendi és nem szexi. A két égitest oppozíciója azonban hajlamossá tesz az igenlésre: tényleg lehet valami az isteni törvényekben. Oly’ régiek és még mindig nem dohosak. Semmi pállottság. Nulla áporodott szag. Tudhatnak valamit.

Párhuzamosan kezded kapiskálni: az ettől való eltérés kevéssé üdvös. Minél meredekebb szögű és messzebbre irányuló a törekvés, annál komolyabb következményekkel jár. Aki a pillanatnyi, földi törvények felett áll, vagy annak gondolja magát, gyakran a kozmikus rend ellen vét. Azt pedig tartósan nem tudod megtenni anélkül, hogy a rendszer kiegyenlítésre törő hatásai elkerülnének. Értsd meg: nem büntet az ég. Olyat soha nem szokott. Egészen egyszerűen csak visszaállítja az egyensúlyt. Amennyiben te borítottad fel, úgy a zuhanás is a tiéd. De nem büntiből.

A Nap-Jupiter szembenállás a benned élő bölcsnek kínál lehetőséget. Mondhatjuk úgy is: teret enged jobbik énednek. Erősödik önmagadba vetett hited. Ez a mondat kicsit fals. Csak azért írtam le elsőre ebben a formában, mert könnyebb emészteni.

A helyes és tűpontos megfogalmazás: kételyek nélküli bizonyosságod tudatosul. Bizonyosság abban, hogy képes vagy nem csak túlélni. Az már réges-régen édeskevés. Csótányok, patkányok: a világunk legkitűnőbb túlélői, ezt ezernyi kísérlet bizonyítja. Neked ez nem elég, hiszen kevéssége okán nem méltó a nagybetűs emberhez. Jól, azaz kitűnően akarod csinálni a dolgaidat. A lehető legjobbat kihozni önmagadból. Ez a fajta legjobbra törekvés a három szentelt napban mágikus erővel jár át. Hitet teszel önmagadban, ahol a „hit” szó „bizonyosságot” jelent.

Mi van akkor, ha én még messze járok ettől? Igen, tudom: tök jó lenne itt tartani, de még ítélkező-címkéző-bosszúálló vagyok? Nos, ebben az esetben is téged szolgál az égi helyzet. Ösztökél: lépj szintet. Apropó, szintek. Miről ismerheted fel, ha alacsony minőségekben testesíted a Nap-Jupiter oppozíciót?

A tünetek: dölyfösség, kíméletlen ítélkezés, az egyetlen überfrankó kinyilatkoztatása, orrok égbe emelése, despotizmusod megkérdőjelezhetetlensége és még számos analóg mód figyelmeztet. Jelzi: igen, jó helyen tartod a gépet.

Az ég szerelmére: húzd már ki a fúrószárat, fabrikálj rá légcsavarokat és emelkedj! A motor pörög: így is, úgy is. Az irányítás a kezedben, a vektort, mint célértéket is te határozod meg. Ha felfelé tűzöd ki, úgy az emelkedés is magától értetődő.

kép: pixabay.com

ilyen könnyű és egyértelmű a fény felé törekvő módon döntést hozni

Pin It on Pinterest

Share This