Vasárnaptól keddig egzakt a Nap és az Orion lábát jelölő Rigel csillag együttállása. Persze, hogy ismerős a Rigel, nemrég olvashattál róla, akkor a Vénusz járt itt és segített egészen különleges lépések megtételében. Mert erről szól az Orion (Nimród) lába: lépj. Pont. Tényleg ennyire egyszerű. Ha fahéjas csiga sülne a sütőben, talán itt fejezném be a mai mesét, mert imádom, de hideg és sötét a konyha éke, ezért göngyölítsük föl együtt a Nap-Rigel szimbolikáját!

A csillagkép lába az útra lépést, elindulást szimbolizálja. Az ide érkező Nap fénye világítja meg helyes irányodat. Központi csillagunk kulcsszavai között toplistás a rálátás. Látod, merre indulj. Ez csodálatos dolog, ellenben elveszi tőled a toporgás és egyhelyben tipródás langymeleg dagonyaenergiáit. Optimális esetben így reagálsz a hírre: mit bánom én! Végre látom az irányt, az előré-t és megtehetem az első lépéseimet.

Iránykijelölő energiákat ébreszt a Nap-Rigel együttállás. Nem feltétlenül hegymászásra sarkall, gyakran – és jellemzően – befelé terel. Befelé, hiszen tőle indul az Eridanus, az alvilág, mint belső világod folyója. Mi csobog a folyóban? Víz, persze, igazad van. A belül zajló, alapvetően lelki-érzelmi munka milyenségét húzza alá az Eridanus vizessége. Az első lépés az úton nem kifelé szól, kevéssé a külvilág tetszését hajszolod. Továbbmegyek: enyhén hajlamossá tehet, hogy magasról lesz@rd tegyél rá, mit szólnak frissen meghozott döntéseidhez.

A Nap-Rigel találkozó segít leválasztani magad a megfelelési kényszerességről, a látszat görcsös fenttartásáról. Zavarni kezd, hogy bár fényes az alma, de a kukacok vígan tort ülve csemegéznek benne. Ez persze képzavar, mert ülő kukaccal még nem találkoztam, egy gyűrűsféreg inkább mászik.

Ritkán olvashatsz alacsony szintekről ezen az oldalon, most egy ritka kivételt szervírozok. Csak hogy tudd, mire figyelj. Ő az elrettentő példa, amit érdemes elkerülni. Megmutatom, mert később felismered és csírájában tudsz változtatni. A Nap-Rigel kézfogóból hogyan tudsz „rosszul” kijönni? Mit kell tenned ahhoz, hogy megemeld frusztrációd szintjét? Igen, eltaláltad: nem lépni. Ez az öngól.

Minden öngólt tenyérbe temetett arc követ a felismerés pillanatától, hogy bazmegeztrosszhelyrerúgtamap..ba. Itt egy kis szemléltetés, mazsolázz kedvedre. Az arcok kifejezők, az értetlenségből csavarodó döbbenetet nem kívánom, hogy átéld. Ezért fontos, hogy tudd: érezni a lépéskényszert és cövekelve maradni: öngól. Meggyőzni magad, hogy a pöce langymelege kellemes, büdösben még senki nem fagyott meg: öngól. A Nap-Rigel alapvetően tettekre sarkall, hiszen központi csillagunk a cselekvő ént jelöli. Azért írtam a cselekvő jelzőt, mert nem a ledermedt énedet mutatja meg.

Az a cselekvő alacsony szintje. Élj a három nap remek energiáival és hozd meg a döntést, határozd el az elindulást, majd lépj. Konkrét módon, belemagyarázások nélkül, valósan indítsd meg a mozdulatot. Minden táv, legyen az maraton, Mount Everest mászás – egy lépéssel kezdődik. Most a te lépésed jön.

kép: pixabay.com

a Nap fénye mutaja meg a saját, helyes irányodat, ami lépésre késztet

Pin It on Pinterest

Share This