Olyan hihetetlen. Hogy noszogatni kell valakit: tessék, örülj már. Minek is? Elsősorban annak, hogy örülhetsz. Hogy élsz, itt vagy fizikai testben. Innen nézvést már bárminek és akárminek képes örülni az ember gyermeke.
Alapvetően örömre vagyunk hangolva. A Vénusz Földünk közvetlen szomszédja. Elég bármely Naprendszer-ábrázolást megnézned. Ráadásul úgynevezett „belső” bolygó. Ez a kifejezés csupán annyit tesz: a Föld és a Nap, tehát a világosság jelölője, a központi erő között helyezkedik el.
Földünkről a Nap felé a Vénuszon keresztül látunk, juthatunk el. Spirituális értelemben valahogy így fest: az életöröm és a harmónia az az alapvetés, ami bennünk él, ha feljön a Nap. Nem tudsz központi csillagunk irányába tekinteni úgy, hogy figyelmen kívül hagyod a szerelem bolygóját. Lásd még: Esthajnalcsillag.
Ez egy olyan, végtelenül egyszerű alapigazság, ami önmagában képes szertefoszlatni a divatos szenvedéskultuszt. Tudod: földi siralomvölgy, árnyékvilág, tér és idő keresztjére feszített ember képe. Satöbbi.
Ha nem a harmóniára, az egyensúlyra és a mosolyra kódolták volna az emberiséget, akkor ezek nevében nem alkudnál meg. Eszedbe sem jutna kompromisszumokat kötni. Nem mentegetnéd a méltatlan kapcsolatok másik résztvevőit. Legfőképpen: nem értékelnéd le önmagadat a másikkal való együtt-létezésben. Mindezt a (felszíni) harmónia megőrzéséért erőszakolod teszed.
Örülni nem luxus. Ha igen, akkor nem nagyobb a lélegzésnél. Ahogyan nem gondolkodsz el, hogy vajon megérdemled-e a tüdődet megtöltő, véráramodat frissítő oxigénslukkokat, úgy ezt a mindennapi létöröm esetében is kerüld. A felső polcos Lindt Nuxor, a Dom Perignon, az Aston Martin valóban luxus-kategória. De nem az élet- és létöröm.
Nem először írok róla. Nem is utoljára. Olyan fontos, hogy vállalom a papagáj hálátlan szerepét. Rendszeresen megélt öröm nélkül ugyanis kibillensz. Bizonyos mértékű kibillentség után pedig már nem biztos, hogy rátalálsz a valódi, saját egyensúlyodra. A tét tehát nem kicsi.
Szerencsére nem kell hegyeket ellapátolnod a megoldásért. Egyszerűen csak nevetni, mosolyogni, alkotni, szeretni kell újratanulnod – ha Isten ne adja, eltávolodtál az alapvetéstől. Ha ember éppen nem akad, aki alanya lehetne, akkor szeress zeneművet, állatot. Örülj a napfelkeltének. Vagy a napnyugtának. Ne én mondjam meg, minek. De örülj.
Az apropó a Nap és a Vénusz találkozója. Péntektől egészen június 8-ig állnak, pontosabban: vándorolnak együtt. A kézfogó kezdetén a Bika csillagzat szeménél, az Aldebaran csillagnál fényeskednek, erről itt írtam a Nap kapcsán: https://ladonyijanos.hu/nap-aldebaran-egyuttallas/
Világosan megláthatod, mi hozza el az örömöt. Fény áramlik szeretési mikéntjeidbe. Ez a fura mondat magyarázatért kiált. Megvilágosodsz, hogyan, miként tudsz úgy szeretni, hogy az egészen vénuszi legyen. Ne a „magad módján,” mert azzal akár meg is fojthatod a másikat.
Stimuláló-elősegítő lehet az alkotás. A Vénusz a benned élő művészen keresztül tágíthatja az örömáramlás keresztmetszetét. Nem kell óriási dolgokra gondolnod. Egy míves tojásrántotta éppúgy megteszi, mint egy dal, amit a zuhany alatt elénekelsz.
A külvilág történései e tekintetben másodlagosak. Nem mondom, hogy nem hathat rád. Rám is hat. De hol az ember – mint istengyermek – kozmikus felelőssége, ha nem itt és most, hogy őrizzük meg belső tartásunkat, jellemünket? És igen, merjünk örülni örüljünk! Szeressünk, ránc helyett mosoly, keserűség helyett nevetés legyen az origó.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:
