A valódi nyár csütörtökön késő este veszi kezdetét azáltal, hogy a Nap megérkezik a Rák jelébe.

Igen, ő az emblematikus nyári napforduló; bajosan kerülhetted volna el, hogy ne olvass róla az elmúlt napokban-hetekben. Jellemzően remek a sajtója, de meg is érdemli. Tesz érte, kitűnő lehetőségek tárházát biztosítja.

Mivel az asztrosajtóban felülreprezentált, én nem állnék be a sorba. Nézd el nekem, hogy most a mellékszálakat, a kis színeseket szeretném megmutatni neked. Megéri, mert finomságok rejlenek a részletekben.

Előttük azonban következzenek a tények: központi csillagunk, a Nap június 20-án, csütörtökön 22 óra 51 perckor lép be a Rák asztrológiai jelébe.

Bárhány liter izzadság folyt végig már a hátadon, a nyár (csak) most kezdődik. Látszólag jogos a vállfelvonás: nem mindegy, ha tikkasztó meleg van, a kánikula tombol, mint „mi van?, mi van?!, MI VAN??!!!” után a mezei (kocsmai) kötekedőbajnokok?

A tavasz egyik fő információja a világos percek, órák folyamatos növekedése. A tavaszi napéjegyenlőség óta minden áldott nap, ha percekkel is, de tovább látod a Fényt. Emelkedő, növekvő vektorú időszak végére tesz pontot a betoppanó nyár.

Fogalmazhatnék körültekintőbben is, mert nem hanyatlás veszi kezdetét, pedig a nappalok szép lassan, egészen apránként kezdenek rövidülni. Nem véletlenül nem érzékelsz ebből hetekig semmit. A nyár a csúcson levés, a tetőzés, a maximum erőtere.

Kiteljesedés, beérés, majd aratás – mind-mind „nyárikus” minőségek. Ahogy a Nap benyitott a „Rák” feliratú, cizellált sárgaréz táblával jelzett, dúsan faragott tölgyfaajtón, a bőségszaru is oldódott és potyog a manna.

A Rákba lépő Nap bőséget hoz. Felhívja a figyelmedet, hogy légy képes el- és befogadni a jó dolgokat. Túlhangsúlyozott a „mindenért fogcsikorgatóan kemény módon meg kell küzdened” kommunikációja. Valóban létező és működő metódus, de a kozmikus piacon nem vívta ki a monopóliumot.

A nyár érett gyümölcse a könnyen jövő siker és a meglepően egyszerűen érkező eredmények is. Gyakran meddő tamáskodással, a „jogosan kapok én ilyen tutit?”-ízű kétkedéssel toljuk el magunktól, amit pedig kiutaltak föntről.

Légy éber, tanuld meg a jónak a befogadását is. Légy képes teljes képet látni és alkotni. Egy mondatba két „kép” bepréselése nem ok nélkül való.

Itt is és most is igaz, hogy érdemtelenül semmi nem hullik az öledbe. Egyszerűen csak emlékezz rá, hogy szabad elfogadnod, ha az elvártnál gördülékenyebb út vezet álmaid, célod felé. Kerüld el a buktatók minden áron való hajszolását.

A fénymaximum segít megvilágítani, miben is vagy jó, pontosabban: a legjobb. Nem másokhoz mérve; a Rák Nap kevéssé ösztönöz késhegyre menő viaskodásra.

Önmagadban a mérce, belül találd meg a saját maximumaidat. Kellően sok fényt kapsz a felfedezésen túl az át- és újrakalibráláshoz is. Ha úgy tetszik, belső napórádat soha máskor ilyen tűpontosan beállítani nem tudod, mint a Rákba libbenő Nap idején.

A csütörtök esti égi esemény ragadványneve a napforduló. Tudom, kevés egyértelműbb fogalom létezik, mégis, most az egyszer és csak az én kedvemért, de tedd meg: ízlelgesd. Mint 1979-es hatputtonyos aszút, ami remélhetőleg szájba érkezés és nyelés között értékelhető időt tölt ízlelő üregedben.

Nap-forduló. Nap = cselekvő én. Fordulat = irányváltás, módosítás, alakítás. Semmiképpen sem passzivitás és soha nem az „én, kérlek, egy huncut vonásnyit nem fogok semmit másképp csinálni” autisztikus ízű, makacskodó csacsiattitűdje.

Mi kell ahhoz, hogy értékesítsd a kozmikus ziccert? Ez első már kipipálva. Tudsz róla. Hidd el, ez komoly helyzeti előnyt biztosít számodra.

A következő, hogy valóban, minden kényelemszereteted, az összes rigolyádhoz való dédelgetős ragaszkodás ellenére változtatsz.

A Napod, cselekvő éned forduljon, a jó ég áldjon meg! Változtass, alakíts, ha csak pocokbokányit, akkor is. Ha eddig balra kavartad a kávédat, péntektől immár forgasd jobbra a mokkáskanalat (mert csak nem főzöl le este 11 felé egy presszót?). Nem a mennyiség, a minőség, mégpedig a változásra való hajlandóság tettekkel történő kinyilvánítása a lényeg.

Ez azért jelentős, mert így kommunikálod fölfelé, hogy napfordulósan nyitott vagy.

Aki kész változni és változtatni, segítséget, esélyt, támogatást kap a további, nagyobb horderejű dolgokhoz is. Erre ütsz spirituális pecsétet, teret engedve a maximumra hangolt erőknek. Isten hozott a nyárban, légy nagyon boldog, mert az is ide tartozik!

Ha pedig úgy érzed, a maximra törés rakétáját meglovagolva némi extra tudással vágnál bele a nyárba, tarts velem. Június 20-án 17 órától tartom ugyanis az „Így neveld belső sárkányodat” online workshopot. További részleteket itt találsz: https://www.facebook.com/events/393567983003209/

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Pin It on Pinterest

Share This