A félelem benned lakik – amíg otthont adsz neki. Éppen ezért te magad ki is tudod lakoltatni. Tudd: rá nem vonatkozik semmilyen moratórium, bármikor mehet a híd alá. Két éve kutat ástam: a közvéleményét. Miniatűr módon, kommenteket kértem tőletek. A félelmek eloszlatására irányuló sorozat első témája a „nem vagyok elég jó” – toplistás, sokan neveztétek meg ezt a jelenséget legnagyobb mumusként.

Testet ölthet kérdő formában is: elég jó vagyok? Nem vagyok túl kevés? Bárhogyan jelenik is meg, a legeslegelején érdemes megállítanunk a hömpölygést. Szállj le a körhintáról, ami egyre gyorsulva pörgetne önbecsülést magába csavaró, mélybe húzó örvénybe.

Amint ezt az első lépést megtetted, máris jöhet a következő, ami nem más, mint az összehasonlítgatás kiiktatása. Ha körülnézel a környezetben, jó eséllyel mindenből látsz egy jobbat, szebbet, többet. Akad, akinek jobb a munkája, magasabb a fizetése, kedvesebb a párja, nagyobb a melle, fejlettebb a kommunikációs készsége, újabb az autója, derűsebb a mosolya, több a pénze és lapokon át írhatnám még a felsorolást – nem ez a lényeg. Ha belemész a rivalizálás egyik torz csökevényébe, az összehasonlítgatásba, akkor – kellő önpusztító hajlammal – könnyedén eljuthatsz a „jelentéktelen, apró kis pont vagyok” stádiumába. Nem jó.

Vedd észre, hogy az illetők, akikhez méred magad, egy-két tulajdonságban, birtoktárgyban előrébb járnak, jobban is teljesíthetnek, de ezek kiragadott részletek. Ne menjünk el amellett sem, hogy nem látod az életük egészét. Lehet, hogy a kiegyensúlyozott, jómódú(nak látszó…) felszín rettegést takar: mikor viszik a vagyont és ennyiért, sőt öt kifliért is öltek már embert. Vagy: a kedves(nek tűnő…) pár talán négy fal közt alázza meg a kapcsolatára oly’ büszke illetőt és néha még egy-egy pofon is elcsattan.

A máz, a felszín nem minden. Különösen csalóka a közösségi média korában, ahol gyakran megesik, hogy a profilkép köszönő viszonyban sincs az illető valódi arcával és az az életstílus, amit sugallni szeretne valaki a posztjaival, fényév távolságra van a nyugtatókkal fals balanszban tartott, érzelmi defektusokkal terhelt hétköznapoktól. Rögtön fellélegezhetsz: nem biztos, hogy a kifelé irányuló méricskélés előre visz. Abban a pillanatban, hogy nem mások által mutatott képekkel és festett mázzal kívánsz versenybe szállni, könnyebbé válik a dolgod.

Következő lépésként indítsd el befelé a fókuszodat. Nézd meg kíméletlen maximális őszinteséggel, hogy valóban kihozol-e magadból mindent, ami benned van. Máris ingoványos talajra tévedtünk és kényes kérdéseket kezdünk el feszegetni. Lehet, hogy úgy nőttél fel, elég a középszer. Az is megeshet, hogy színjeles bizonyítványodra is fintorogtak, mondván, miért nem érdemeltél ki jutalomkönyvet hozzá – ez most mind lényegtelen. Ásd elő a mélyből a saját mércédet, amivel te magad méred önmagadat. Ez a belső mérték független kell legyen mindentől. Ha még nem így van, láss neki és pucold meg. Csutakold le róla a rá tapadt, kívülről érkező fals vágyakat, elvárásokat. Tisztázd, mi él a szívedben és a lelkedben, mert hitelesen csak ezzel mérheted magad korrekt és pontos módon.

Miután elvégezted a kalibrálást, nézd meg, hol tartasz most. Fejezd ki valamilyen, számodra kézzelfogható mértékben a haladásod jelen pontját ahhoz képest, ahol legjobb tudásod és önmagad maximális bedobása mellett lehetnél. Ezt nem azért érdemes elvégezned, hogy összeomolj, milyen mérhetetlenül lemaradtál, sőt. Ez a jelen meghatározása; annak a kiinduló pontnak a koordinátáit jelölted ki, ahonnét az előre és felfelé vezető utadat elindítod. Ha arra jutsz, hogy mindent megtettél, jó vagy. Nincs hiány, se frusztráció; a rendelkezésedre álló alapanyagokból kihozható legjobb főztöd szolgálod fel a nagybetűs Élet asztalán és ez így jó, ez így tökéletes.

Amennyiben arra jutottál, kevesebbet hoztál eddig ki magadból, ne keseregj a múlton. Múlt – a nevében is benne a lényege: elmúlt. Megváltoztatni nem áll hatalmadban, így a rajta való aggódás, rágódás a lehető legfeleslegesebb tevékenységek egyike, teljességgel hiábavaló. Lásd, hol tartasz és húzz bele! Soha, de soha nem késő. Nem lehetsz elég élemedett korú ahhoz, hogy ne változtathass a valódi lényegen, azon az érzésen, hogy te mindent megtettél.

Számolhatatlanul sok példát hoz az élet, amikor a papírforma borul; elég csak a sportban körülnézned, hány alkalommal nyer valaki nagy hajrával, vesztettnek látszó helyzetből. Itt, életed legnagyobb megmérettetésében csak önmagaddal vagy versenyben, a többiek nem számítanak; még ha azonos pályán futtok, tudnod kell, mindegyikük a saját futamát teljesíti. A „nem vagyok elég jó” eloszlatásában a külvilág nem számít.

Mi tud még a segítségedre sietni? Furának tűnhet, de a dokumentáció. Ha teheted – márpedig miért ne tehetnéd? -, vezess naplót. Miért jó ez neked? Mert később elég fellapoznod, hogy mikor mit tettél le az asztalra. A „sima” napló vezetésénél kényelmesebb habitussal megáldott vagy megvert embereknek az eredmények naplózását javaslom. Ha kell, egy sima kockás füzet, egy jelszóval védett excel táblázat tökéletes erre a célra. Itt vezesd az általad elért eredményeket, de – természetesen – ne csak a közmegegyezés szerint elfogadott sikereket, hanem mindazt, ami számodra örömöt adó teljesítmény, valódi siker.

Jó hír, hogy ezt a múltba nyúlóan is megteheted és biztatlak, tedd is meg hamar. Észre fogod venni: az eleinte nehezebb, időnként talán akadozó emlékezés mintha kizsírozott lejtőre csusszant volna, úgy indul be és gyorsul fel, hiszen eddig koplaló önbecsülésed az „all you can eat” étterembe léphetett így be. Bármikor, a bizonytalankodás és az önértékeléseddel kapcsolatos kérdőjelek csupán halovány felmerüléskor kapd elő a füzetedet és olvasd el, mit tettél eddig le – elvehetetlenül!! – az asztalra. Képtelen leszel kevésnek, gyengének, jelentéktelen bábnak látni önmagadat, mert egy valós erő húz vissza, orrod alá dörgölve valódi teljesítményed és nagyszerűséget tanúbizonyságait.

Már látod, ez a folyamat úgy működik eredményesen, mikor saját magad húzod ki saját magadat a gödörből. Igen, működik. Talán anomálisának tűnik a materiális gondolkodás börtönébe tévedt elme számára, de a szeretet is éppen úgy áramlik, hogy minél többet adsz belőle, annál több érkezik hozzád. Ha itt megtapasztalod az ok-okozati úton magyarázhatatlant, akkor egy másik vetületben miért oly’ hihetetlen az energia jelenvalósága? Igenis képes vagy rá; végleg túl tudsz lépni ezen a típusú félelmen.

Segítség még tudatosítanod, vajon nem szolgál-e téged a „nem vagyok elég jó” tévképzete. Nézd meg, futhat-e a háttérben olyan programod, ami a felelősségvállalástól, a döntésektől és azok következményeitől, az életedbe való beleállástól, stb. véd meg. Ez egy mérhetetlenül sunyi energetika, gyökerestől érdemes kitépni és szemétre dobni. Pofonütés-jellegű felismerések formájában szokott megérkezni a leeső tantusz, hogy egy képzavarokban tobzódó mondattal ösztönözzelek ilyen oldalról is megvizsgálni az egyenletet.

Végezetül készülj fel a paradigmaváltásra: játszd el, hogy elég jó, sőt tökéletes vagy. Mozizz magadban egy kicsit: hogyan beszélsz, viselkedsz és éled az életedet értékes és szerethető emberként, aki nemhogy nem kevés, hanem pont annyi, amennyinek lennie kell. Alkoss képet, lehetőleg minél színesebbet és elevenebbet, ahogyan a színészek is elpróbálják magukban a szerepüket. A belső kép pedig óhatatlanul megteremti külső valóságát; a játékosan megélt vágyott minőségek lelépnek lelked mozivásznáról és testet öltenek benned. Rövid időn belül ráeszmélsz, hogy ez az új és fényes valaki te magad vagy, nincs színészet, nincs szerep: ez vagy TE magad. És jó vagy. Pont.

kép: pixabay.com