A Vénusz és a Neptunusz a teremtés, a megvalósítás fényszögén keresztül kapcsolódik egymáshoz a mostani napokban – egészen péntekig. A keddi nap külön említést érdemel, mert aznap a szépség és szerelem bolygója a Skorpió csillagkép szívével, a vörös Antaressel áll együtt, ám ez önmagában, külön is megér egy misét. A két planéta kapcsolatát igen sokrétűen fordíthatjuk épülésünkre.

Első olvasatban a lélekgyógyítás érdemel említést: a quadrat fényszög energiái lehetővé teszik, hogy lelkünk legmélyebb, legsötétebb(nek hitt) zugába is beáradjon a szeretet fénye. Égről leakasztott lámpást kapunk segíteni akaró kezünkbe, hogy az alsó világokban világosságot gyújtsunk, eloszlassunk a homályt, a félelmeket. Otthonos, meghitt, takaros érzésekkel tölthetjük meg a korábban nyirkosnak érzett pincéket, megérezhetjük a dohszag helyett szétáradó illatokat, a kellemes, harmóniát hozó nyugtató virágok, füvek aromáját. A Vénusz jelenleg a Kígyótartó csillagkép előtt vándorol, onnan hozza és árasztja a gyógyulás, a gyógyítás erőit, amik kézzel fogható, a földi világban realizálódó módon érkeznek és élhetők meg. A Halakban járó Neptunusz mögött a Vízöntő csillagkép jövőbe ömlő vize csobog, jelentve azt is, hogy a mélylelki gyógyulásaink egyben a szebb és tisztább jövőnkért tett lépések is egyben.

161024tancolopar

Kicsit más megközelítésben a spirituális érzékelésünk erősödéseként is megélhetjük az energiákat, amikor lélekből fakadó bölcsesség születik egy-egy szikrából. Gondoljunk arra is, hogy az összegzés, a dolgaink elrendezése, áttekintése is időszerű, ez a folyamat támogatja a rendszert, életünk struktúráját jobban átlátni. Ez a fajta rálátás pedig magával hozza a letisztultságot, a magasabb szempontból értelmezett rendbe való megérkezés lehetőségét, ahol már a helyén működnek a dolgok, optimálisan, hogy az egész életünk a valódi cél, a harmónia felé mutasson. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az igazság és a mély bölcsesség markánsan megjelenik ebben a folyamatban is, a Jupiter érintettsége okán. Minden, ami történik velünk és bennünk, akkor működik magas szinten, akkor visz közelebb a vágyott minőségek felé, ha igaz és az isteni lényegiséggel szintézisben lévő alapokon nyugszik. A jelszó: szépség, szeretet, igazság. A lelkünk úgyis érzi.

kép: www.favim.com

Pin It on Pinterest

Share This