Nem, azt nem mondhatnám, hogy sötét van. Igen, világosan látom, hogy látok. Minden egyes nappal egyre tovább, már ha időben mérem. És igen, kellően kiműveltem magam: a nyári napfordulóig ez így is lesz. Az még szűk két hónap, így aztán borítékolom is: minden egyes (áldott) napom egyre fényesebb. Hurrá. És persze: hip-hip.

 

Az tehát bizonyos: nézek, látok, mind több lux segít ebben. Minden azt súgja, hogy a növekvő – optikai – fénymennyiség ki kell, hogy emelje az észrevenni valókat. Talán így is van. Még az is megeshet, bennem a hiba (bár ilyen eddig még sose fordult elő, mint tudjuk…). Valahogy mégsem az igazi. Majdnem, de nem. Nem is merem még megfogalmazni sem, mert a virágzós tavaszban olyan csúnya és fals lenne: valami hiányzik.

 

Nem is hiányzik, igazából tök jól el tudnék létezgetni, de kezdem kapiskálni: akad olyasmi, amivel még jobban érezném magam. Ha a mostaninál is élesebben és tisztábban látnék, akkor a köd eshetősége, az árnyék rémképe is elvonulna, valahová a mosógép és a szennyestartó sarkainál lévő, az év két nagytakarítós napját kivéve háborítatlan pókbirodalomba. Az volna a jó, bizony. De honnan akasszak le egy kis pluszt?

Khmmmm. Ha megengeded, szólnék. Nem sokat, csak egy pár szót. Igazán nem akarom két-három percnél több idődet elcsenni. Tudod, az a helyzet, hogy nem is köszörültem volna meg a torkom jó ok nélkül. Azaz: jó hír nélkül. Az pedig ott fényeskedik a csillagos égen. El is mesélem, milyen formában ölt testet.

Naprendszerünk névadója nem más, mint maga a Nap. Ez a válasz nem érne túl sok pénzt/pontot egy műveltségi kívzműsorban. Mégis, innen indulunk ki. Ő a középpont, az origó. Nélküle a földi élet is elképzelhetetlen lenne. Ő találkozik egy remek energiájú csillaggal; innen eredeztetem a többletfényességet.

Az ominózus csillag neve talán különösen hangzik: Hamal. Magyarul: Tekintet. A Kos csillagzatának legfényesebb, alfa csillaga. Vele áll együtt csütörtöktől szombatig Napunk. Ez a bizonyos tekintet pedig a Tejutat, az Istenek Útját pásztázza. Fontos részlet: előrefelé tekint, azaz az előtted álló utat világítja be. A (rá)látás a legjobb megoldásokat mutatja meg. Segít felülemelkedni a szintben látás- és gondolkodás csapdájából. Spirituális kilátóban érezheted magad; a panoráma hasonló.

Sugallatok, bevillanó ötletek. Könnyen megeshet, ilyen eszközöket választ magának a Nap-Hamal találkozó. Érdemes feljegyezned őket, hasznos társaid és útmutatóid lesznek az elkövetkező időkben. Frappáns, jól használható, friss minőségeket kaphatsz, amik combosítják kezdeményezőkészségedet. Magyarán: a fotel mélye ugyan jó és kellemes hely, ám most nem érdemes ott időznöd. Cselekvés, folyamatok elindítása, mégpedig magasra bekötve. Ennek érkezett el az ideje. Abban pedig biztos vagyok, hogy a te egyéni, konkrét esetedben tudod majd, mi is ez.

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest

Share This