– Komolyan erre a helyre gondolt?
– Egészen pontosan. Isten hozta. Könnyen idetalált?
– Hogy könnyen-e? Nem. Nem találtam ide könnyen. Azt is mondhatnám: úgy feladta a leckét, mint a wimbledoni illem Nick Kyrgiosnak.
– Költői kép, mondhatom. Miért ennyire zabos?
– Mert nem látom, hogy hol láthatnám egyszerre a múlót és az örököt, ahogyan említette egy hete. Még fel is írtam. Szó szerint ezt mondta.
– Megengedi, hogy megnyugtassam?
– Mit sem kívánok jobban. Egy korsó pilseni mellett…
– A sört majd később csapoltathatja egy nívós műintézményben. Itt, a gyerekek közelében nem venné ki magát túl jól, ahogyan hörpöl.
– Tudom, na. Csak sóhajtottam. Ebben a melegben csak belefér.
– Bele, persze. Nem is sejti, miért ide, a legnagyobb játszótérre invitáltam?
– Nem. Ha vidámságot, játékot, netán zsivajt, nevetést mond, hamarabb bólintok rá. Hol itt az örök és a múló?
– A szeme előtt. Ahogy játszanak, kacagnak. Ezek a gyerekek pár éve még nem is éltek. Elröppen 15-20 esztendő és komoly középiskolások, egyetemisták, ifjú szakemberek lesznek.
– Ezzel nem mondott semmi forradalmit. Még 60-70 év és megöregszenek.
– Kétségkívül így lesz. Ha innen nézi, már el is csípte, mi a múlandó.
– Rendben. Egy pont önnek.
– Éppen ebben rejlik az örök is. A játék felhőlen örömében. Az pont ilyen volt öt, tíz, harminc éve. Ha ide ellátogat, ugyanazt látja, de mégsem. Ha kellően elvonatkoztat attól, amit a szeme konkrétan lát, feltárul egyfajta híd.
– Híd?
– Igen. Nem acélból, kőből, fából épült. Időn át valami megfoghatatlanból. Ami a gyerekeké csak. Amiben ott a fejlődés, de az elmúlás is. Egy felnőtt mikor hintázna olyan kacagással, mint az a kislány ott?
– Józanul nem valószínű.
– Sajnos. A létöröm szikrája örök, a gyerekek időről időre szembesítenek vele: kell, hogy napi szinten életünk része legyen.
– Ez tehát a bölcs tanítás mára?
– Az egyik. Érti már?
– Ennyire határozottan nem jelenteném ki. Inkább úgy fogalmazom meg: elindult egy folyamat, amiben hajlamos vagyok megérezni a mintázatot. Hogy olyan dolog zajlik a szemem előtt, ami mindig is így történt, így is fog, még ha a felszín állandó változásban is él. És hogy ez egyfajta etalon, amivel üdvös lenne egylényegűvé válni.
– Ember, maga beletrafált a kellős közepébe! Ha döcögősen indult is, erre akartam kilyukadni.
– Köszönöm. Minden értetlenkedésem ellenére valahol sejtettem, nem akar bevinni az erdőbe.
– Fák itt is nőnek, de valóban: ez nem az eltévelygős rengeteg. Most, hogy megnyugodott és már nem veszi olyan szaporán a levegőt, mint ijedt káposztalepke, belekezdhetünk a Hétrenézésbe?
– Kíváncsian várom.
– Feltálalom a múlt hetet. Érzelmes kommunikációt hoz a Rák jelébe érkező Merkúr. A megértés és megértetés pingpongját egészíti ki a szavakon túli eszközökkel.
– Azaz?
– Értő figyelem, kedvesség, valódi egymásra hangolódás. Amikor eszmecserévé nemesedik az oda-vissza közlés libikókája.
– Erre aztán lenne igény.
– Jogosan. Ahogyan a Bika jelébe lépő Mars energiáira is. Szikrázó, erős, álmokat valósító mintázat. Amolyan lekvárosüvegbe való, hogy hideg téli napokon is megpukkanthasson belőle egyet-egyet az ember gyermeke.
– Szemléletes kép. Ilyen üvegek számára mindig szorítanék helyet a kamrám polcain.
– Még jó, hogy nem kell kívülre helyezni. Töltődjön föl vele és az ügy kipipálva.
– Rajta leszek.
– A Vénusz is hallatott magáról. Együtt áll a Bellatrix csillaggal. Mondhatni, tűzijáték. A harcos és a harmónia együtt; a hatásvadász „amazon, vadmacska” szókettős mellett a teremtő és alkotó férfit is megihleti.
– Mintha kozmikus svédasztal mellett állnék, úgy szervírozza az égi fogásokat.
– Könnyű a dolgom. A krónikás csak beszél arról, ami történik. Nem ő írja a tetteket, mindössze tudósít róluk.
– Mindössze? Ne becsülje alá magát. Egy jó tudósítás kincset érhet.
– Aláírom. A Merkúr pedig még egy mesét kapott, ezúttal a Siriussal való együttállása okán. Ez olyan gyönyörűséges, hogy kár róla külön jelzőket kotorászni.
– Érti, hogyan csigázza fel az érdeklődést.
– Nem olcsó ajnározás. Tényleg ez van. De a teljesség kedvéért: esett szó a bosszantó emberekről.
– Mint a főnököm? Ha ismerné, biztosan nagyokat bólogatna.
– Pedig nem kicsi haszonnal jár, ha ilyen egyénekkel kapcsolódik.
– Valahogy nm ezt érzem a meetingeken. Inkább olyan gondolatok bukkannak felszínre, amik sok-sok ezer kilométernyire burjánzanak bármilyen spiritualitástól.
– Ne kíméljen. Miket szokott a drágalátos főnökről a fejében forgatni?
– Hogy ő komoly érv az aktív eutanázia mellett. Meg hogy a Taigetosz nem is volt olyan barbár hely és eljárásmód. De nem akarom ragozni. Kiprovokálja, hogy az ember zsebében nyíljon az élesre fent svájcibicska.
– No, akkor olvassa újra és lássa másként őt is, a helyzetet is.
– Igyekezni fogok.
– Érdemes volt feleleveníteni, mire jó és mire nem egy elemzés.
– Ez mondjuk olyan tisztázás, ami tényleg oszlathat ködöt és letisztíthatja a vélelmezéseket. Mi a hetedik téma?
– Ismét a könyv. Belső visszhangok és konkrétumok. Hogy miért is fontos a nyomtatott könyv a digitális(nak mondott) XXI. században. És hogy merre fog felbukkanni a Stellala egy-egy kávézóban.
– Ez jó hír!
– Az bizony. Ilyenből a jövő hétre is jut bőven. Sorolhatom?
– Fülhegyezve várom.
– Bak telihold, Nap-Merkúr együttállás és Merkúr-Plútó szembenállás. Azon kívül a szeretet mindenhatósága is kap egy indirekt bizonyítást. A szócsavarás oltára sem maradhat üresen, tehát rángatózásból ringatózásba érdemes eljutni. Az elemzésről másik aspektusból is szó lesz, meg persze egy meglepetés jövő hétre is maradt.
– Tömény, izgalmas.
– Mindkét jelző igaz, sok mást pedig napról napra kanyaríthat majd melléjük.
– Köszönöm a mai alkalmat is. Egy hét múlva hol folytatjuk?
– A végletek helyén.
– Majdnem olyan, mint a Végzet hegyén. Már kezdtem volna azon gondolkodni, milyen gyűrűt vigyek magammal.
– Véglet. Olyan minőség vezeti el, amiben ez az egy szó és minden, amit takar, esszenciálisan megvan.
– Nem fogok látványosan nagyot sóhajtani. De a talányok biztos szaporítják az ezüstös hajszálaimat.
– Az megeshet, de a tekervényeket alattuk pedig edzik. Ahogyan a ráérzékelő képességét is. Vegye észre, mennyire szépen fejlődik.
– Ön mellett nem nehéz. Sőt: inkább szükségszerű.
– Ezt bóknak veszem. Köszönöm. Végszónak is remek, tehát: viszlát egy hét múlva!
– Viszlát.
kép: pixabay.com
