Az őszinteség fontossága nem hangsúlyozható túl, ha az ember szeretne a valódi fejlődés útján egyről a kettőre, netán ötről a hatra jutni. Tegyünk azonban különbséget a valódi őszinteség és a destruktív, építő szándékot nyomokban sem tartalmazó tahóság között. A durva kíméletlenség önmagaddal szemben sem kívánatos. Akkor sem, ha állhatatosságnak, következetességnek címkézve gyakorlod. Társaiddal való kapcsolataidban helye van az igazság kimondásának. De vajon kié az az igazság? Emel-e bárkit, ha nyersen és megkérdőjelezhetetlenül okádod gyengébb(nek tűnő), netán pár kilométerkővel hátrább járó (úti)társadra vélt igazadat az igazmondás mindenek felettiségének sztanioljába csomagolva?
Fontos tudnod, hogy érzelmi nyomorékok márpedig nincsenek. Te sem vagy az és Ő sem. Ez a tétel pedig magával hozza, hogy az irgalmasság és a segítőkészség égisze alatt tudd kinyilvánítani őszinte szándékod/észrevételed. A valódi és tiszta őszinteség ugyanis soha, de soha nem pusztít, nyomán nem maradnak tetemek és gombócossá sűrűsödött traumák. A szeretettel való beburkolás, a segítő szándékba csomagolás nem jelenti a tények szépítését, mégis igazi támogatást tud adni, mert a hogyan gyakran mélyebbre jut, mint a mit. Különösen aláhúzandó érzelmi, lelki területeken az állítás fontossága.
Győzd le a benned élő késztetést, hogy lenyomd nyomorultnak látszó társad torkán a brutális, nyers valót: ez önkielégítés a javából és nem a szebbik fajtából. Emelkedj felül a versengés késztetésén és tudatosítsd, hogy valójában mindannyian testvérei vagyunk egymásnak, legfeljebb egyikünk idősebb, másikunk fiatalabb. Ebben a hálóban nincs helye a keménységnek és méltatlan győzedelmeskedni, mert akkor a lényeg mellett mész el, de nagyon-nagyon messze. Hallgass, merj hallgatni belső hangocskádra, engedd a jó érzéseidet felszínre kerülni, hogyan tudod a legjobb úton és módon tudatni, amit ki kell mondj. Meglátod, menni fog. Hullák és vér nélkül is.
kép: pixabay.com
közelebbről nézve nem is olyan vékony a jég őszinteség és tahóság közt
