Az ősz talán legszebb hónapja az október. Nekem legalábbis. Megunhatatlan színorgia a javából. Bár bizton tudod, évről évre rád köszönt az ősz, mégis rácsodálkozol. Nem azért, mert tompa lenne az agyad és memóriád végessége nem engedne emlékezni tavalyra. Az előző esztendőben is volt ősz. Szintén ragyogó színekkel.

Az ősz csodája azonban újra és újra rádöbbent a szépségre. Erre szokták mondani, hogy a nyár halála, az elmúlás költőisége kapta meg a Teremtőtől a paletta krémjét. Nem értek vele egyet. Fölösleges búsongással vegyíteni azt, ami eredendően szép. Ki mondta, hogy a hűsebbé váló idő és a rövidülő nappalok rosszak? Ez egyszerű ítéletesség; akkor is, ha közkeletű.

Kisiskolás koromban volt olyan óránk, hogy a közeli parkban kellett színes faleveleket gyűjtenünk. Viszonylag gazdag faállomány hullajtott ezernyi árnyalatban pompázó levélszőnyeget. Könnyű volt találni, nehéz választani. Mint minden gyerkőc, legszívesebben én is köbméter-számra vittem volna magammal.

A sóhajtozós szelekció után a megmaradt levelekből kollázst készítettünk. Vastag rajzlapra (ha jól emlékszem, ráadásul A3 méretű félfamentes fajtára) ragasztottuk őket. Ebben az időben még ütött a Technokol Rapid, szóval jó kedvű foglalkozásként él emlékeimben. Nem a betépést célozta meg a folyamat, inkább a színek és formák kombinációját. A végén hajlakkal (akkoriban szintén bódított…) fixálta a tanár és vihettük haza büszkén. Tényleg gyönyörűek voltak.

A mai vegyi anyagok már barátságosabbak. Elmarad a szédület. Pontosabban a látvány kápráztat el a vegyületek helyett. Tudod ám leveleken kívül mással is játszani. Például égi eseményekkel. A Hétrenéző mai kiadásában kollázst ragasztunk a mögöttünk álló hét nap történéseiből. Íme, a képzeletbeli levelek:

A Skorpió fullánkjánál elhaladó Vénusz vagdalkozás nélkül, finom határozottsággal segít változtatni, átalakítani emberi kapcsolataidat. Akkor és ott is, ahol eddig statikusnak tűnt az energetika.

A szenvedély tüzes erejét hozta el a Skorpió asztrológiai jelébe érkező Mars. Az érzelmi hullámzásból erőt merítés mágusa; támogatásával kezelni tudod a kilengéseket. A mélypontok mostantól nem rémisztenek. Mert tudod: ott találsz erőt, mégpedig a legjobb, emelő fajtából.

A Jupiter és a Merkúr trigon fényszöge újszerű gondolkodásmódot enged meg. Lényeglátás és játékosság. Aratás és bölcsesség együtt testesül a két bolygó együttműködésében.

Az Angyali Szűzből kilépő Nap egészen más megvilágításba helyezi szárnyas égi segítőinket. Az elérhetetlen, magasan feletted lebegő minőségből hozza közel őket. Megmutatja, hogy kérj tőlük, mert csak erre várnak. Kérj, s adatik.

Gondolatszálat fűztünk a távoli múltba, mert lehet, ez lesz a közeli jövőnk. Az ég látása, nem csak a szemünkkel. A Nebrai Korong és Stonehenge példáján keresztül néztük meg, a régiek bölcsessége mennyivel lényeglátóbb volt mai, részleteket vizsgáló működésünknél.

Kétszer is visszakacsintottunk a tavalyi esztendőre. Visszateszteltük, hogy vajon a tanulás vagy a felejtés útját járod? Azt is megvizsgálhattad, hogy az esetleges bűntudat érzelméből miképpen léphetsz a tanulság levonása által a bölcsülés útjára.

Ami előttünk áll a következő héten:

A Merkúr találkozik az aratás csillagával, a Spicával. Pikáns fűszerként kapcsolódik hozzájuk a Plútó, teremtésre inspiráló quadrat fényszögön keresztül. A „kigondolom, megteszem” ereje, de magas égi vezettetéssel.

Ha már Plútó: a Nappal, központi csillagunkkal fűzi össze erős ujjait. Nem is akárhogyan: a varázslat és mágia pentagramm fényhídján át. Finom és egyben ragyogó!

Skorpió újhold. Megújulás az alapoktól, szenvedéllyel, mély érzelmekkel. Ami nem játszik: kompromisszum és megalkuvás.

Skorpió újra, de a következő apropó az ide megérkező Merkúr krónikája. Értelem és érzelem együtt, hogy a filmvásznak irányába is küldjünk egy kacsintást.

Még egy jegyváltás, egyész más energiákkal: a Vénusz megérkezik a Bak jelébe. Mindennapi létöröm. Vesszőparipám, de egy ilyen váltásnál nem maradhat említés nélkül.

Kicsit a szavakkal is játszunk. A rángatózásból ringatózásba vezető út kilométerköveiről is mesélek.

Szokás szerint pedig egy meglepetés is vár rád a jövő hét írásai között.

Gyönyörű ősz, ragyogó színek, pompás kozmikus változások. Mit mondjak: belátásodra bízom a kilátások felett érzett örömöd nagyságát. Mert okod van rá.

kép: pixabay.com

az ősz csodaszínei nem csak a leveleken, a csillagos égen is feltűnnek

Pin It on Pinterest

Share This