Szerda estétől pénteken hajnalig vonul át a Hold a Szűz csillagkép angyali részén. A Hold jelenleg növőben van, a gyarapodást, a gazdagodást támogatja, természetesen nem kizárólag anyagi értelemben – de azért ott is. Ebben a rövid időszakban erős támogatást kapunk ahhoz, hogy változtathassunk életünkön és „birtokába kerüljünk”, avagy „megszerezzük” azt, amire vágyunk. A kiemelés szándékos, ahogyan a szóhasználat is, hiszen pont ebben a finom, lágy és kedves angyali energetikában nem működünk ilyen vasöklű módon. Amikor megfogalmazódik bennünk a vágy és először önmagunknak kimondjuk, az nem egy ukáz közlése. Szárnyas segítőinket kérhetjük és pontos, szabatosan megfogalmazott „instrukciókkal” láthatjuk el, hogy mi is az, amiben közbenjárásukat kérjük, de soha nem adunk nekik parancsot.

Pont akkor működik az angyalkommunikáció- és mágia a legjobban, amikor nincs benne görcs, azaz nem akarunk sem birtokolni, sem megkaparintani, avagy bezsebelni valamit; „csupán” vágyjuk, de azt őszintén és tiszta szívből. Az anyagba ragadott szellemiség meghaladására döbbenetesen jó gyakorlat az angyalokkal való együttműködés és az ő valódi segítségük megtapasztalása, hiszen így kioltjuk tamáskodásunkat, még akkor is, ha logikus magyarázat nincs a történtekre.

Csütörtökön ráadásul az angyali fátyolba burkolózó Hold szemben áll az Uránusszal, így egyrészt lehetőségünk van felszabadítani, megtisztítani lelkünk rászoruló részeit és működéseit, másrészt garantált a magas rezgésű szikra és a zseniális bevillanások megjelenése. Az angyali Szűzben járó Hold ezzel a spiritusszal megspékelve érzelmi forradalmakat hozhat bennünk, amik által nemesedünk és egyben (le)tisztulunk.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This