Július első napján, szombaton déltől a Mérleg jelében ad egymásnak randevút a Hold és a Jupiter, – időtartamát tekintve – rövid, ám annál jelentősebb üzeneteket hozó románcuk kapcsolataink területén segít meg bennünket. A Mérleg jegye a zodiákus tükörházaként is ismert, itt válik igazán hangsúlyossá a társ tükörként való funkcionálása oly’ formában, hogy ő az, aki tükrözi énünk eddig még nem tudatosított oldalát. Leírom még egyszer, mert ennek a mondatnak a fontossága megérdemli: a társ tükrözi énünknek azt az oldalát, amit még nem tudatosítottunk. Már ennek az egyetlenegy tételnek a megértése óriási lépés az emberi-, kiváltképp a párkapcsolati boldogulásunkhoz; talán így, befogadva, megemésztve és feldolgozva a mondandóját, könnyebben boldogulunk ott, ahol boldogan kéne tanulnunk (a társ tanító is és tanulni örömmel, boldogságban is lehet, érdemes, sőt úgy az igazán méltó).

A Mérleg az egyensúlyra, a harmóniára törekvést erősíti; segít megérteni, mi diszharmonikus kettőnk közt és ebből előrelépni, széppé és harmonikussá emelni a felfényesítés által. A harmónia megteremtése ritkán sikerül görcsökkel és küzdelem árán, nem szegélyezhetik a hozzá vezető utat szimbolikus levágott fejek és méltatlan szópárbajokban kiontott érzelmi vértenger. Amint megértjük, hogy nem a tükör hibás a nekünk esetleg nem tetsző tükörkép miatt és nem akarjuk mindenáron lesikálni, majd addig hajtogatni az üveglapot, amíg a kedvező arcot adják vissza domborulatai, szilánkosra törve a képtelen folyamatban, akkor tettük meg a legnagyobb lépést az elégedettséget adó és méltó kapcsolatunkért. Ami a Kedvesben bosszant, az bennem él belül, ő általa hívja fel a figyelmet az Univerzum, hogy hahó, itt valami nem stimmel még, de nem őbenne, benned!! Innen már csak egy apró lépés elengedni a társ megváltoztatásának késztetését és azt a faramuci jövőbetologatást, hogy majd akkor leszünk mi boldogok együtt, ha ő megváltozik. Ilyen nincs. Változni mindenki csak maga tud, a másik megváltoztatása utópia.

A Jupiter, a tanítás és a szeretet bölcsességének égi vándora itt találkozik a növő Holddal, azzal a Holddal, aki most a gyarapodást, a növekedést, a gazdagodás erőit idézi meg. A kapcsolatokból érkező magas tudás és az így kinyert isteni esszencia mind-mind megértést és egyben átérzést is ad; száraz, tényszerű ismeretekből emelkedik lelkünk valódi fénytáplálékává, amikor a tudás érzelmi gazdagsággá nemesedik. Legyünk annak is tudatában, hogy a növő Hold az érzelmi tanulásban is segít, amit nem kaptunk meg mintaként, azt képesek vagyunk mi magunk is begyűjteni és kilépni a determináltság csapdájából; dönthetünk úgy, hogy igenis boldog életet élünk minőségi, kiegyensúlyozott, méltó párkapcsolatban és teszünk rá, hogy ezt eddig a családban még senkinek nem sikerült megvalósítania.

Csillagképi értelemben a Jupiter és Hold (kora délutánig tartó) találkozójának hátterében a Szűz halovány, futó alakot formáló ábrája látható, annak is a jövőbe érkező lába. Az üzenet itt a múlt sarából elrugaszkodva, a trutyit magunk mögött hagyva a boldog, fényes és szebb jövőbe megérkezésről szól. Ez a minőség egyben az aratásé is, itt és most aratjuk le azt az érzelmi kalászköteget, amit annak idején vetettünk, ilyen formán egy kör bezárul, hogy tudatos döntésünkkel magasabb szinten, fénymagokat vetve indítsuk a következőt.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This