Kedden hajnalban telik a Hold a Rák jelében, ekkor egzakt szembenállása a Bakban járó Nappal. Ez a telihold a szokásosnál is több érzelmet hozhat a felszínre, a Hold otthon tartózkodik, hiszen a Rák asztrológiai jelének az ura. Álmokban, érzelmességre való fogékonyságban ölthet testet ez a mintázat, valahogyan lelkünk nyitottabbá, befogadóbbá válik, ez pedig egy nagyon szép, áradó szeretet-érzést is magával hoz. Előfordulhat persze megnyíló könnycsatorna ugyanúgy, mint szentimentalizmusig mélyülő érzékenység, de emlékezzünk, a játékban ott a Bak Nap, aki segít az érzelmek megélése által előre haladni, a lelki folyamatok nem lenyomni hivatottak, hanem ellenkezőleg:, segíteni, továbblépni, megoldást találni.

A mostani telihold remek alkalmat ad annak megélésére, hogy érzelmi síkról miként tudjuk saját életünkbe, az anyag világába lehozni az inspirációkat; itt és most érzelem és értelem együttműködik a földi szülött hathatós megsegítésére. Van egy különös csavar még a történetben: a Nap éppen csak lejött a Tejútról, ezzel a kecses lépéssel pedig lehozta cselekvő énünk valóságába a legmagasabb, az isteni világok segítő erejét, minőségét. Csillagképi értelemben pedig az ösztönerőink uralását szimbolizáló Kígyó farkánál jár; így a telihold az érzelmek és a lélek megélései által azt is megengedi és erősíti, hogy ne tehetetlen, kiszolgáltatott bábjai legyünk önnön érzéseinknek, hanem uralni tudjuk őket és kézben tartva hatalmas erejüket teremtsünk fényt és boldogságot valódi vágyaink szerint. Kezdődhet ennél jobban az új év?

utóirat: igen, mert a csillagos ég még ennél is többet és szebbet és jobbat ad, de ez már egy következő mese tárgya lesz.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This