Központi csillagunk, a Nap csütörtöktől immár a Rák asztrológiai jelében folytatja égi útját, meghirdetve a nyár kezdetét. A Rák minőségéhez tartozik a szeret, a gondoskodás, a másokkal való törődés. A Hold által uralt, vizes jel; az érzelmek, a lelkiség megjelenése mind-mind hangsúlyos. A Rák kutatja az eredetet, a „honnan jöttem” kérdésre keresi a választ mind egyéni szinten, mind tágabb összefüggéseiben. Szeretjük felfedezni szűkebb és tágabb otthonunkat, ahol igazán otthon és otthonosan érezzük magunkat, ahol megéljük azt a tipikus Rák-minőségű gondoskodó, óvó szeretetet. A Rák jele a Rák csillagképéről kapta a nevét, bár nem azonos azzal. Ez a fényábra pedig a hármasságot hordozza magában: befogadás, táplálás, elengedés: anyai (szent) hármasságként is tekinthetünk rá. Szenthármasság Rák-jellegű értelmezése a család szentsége is: férfi-nő-gyermek. Természetesen nem darabszám-korlátozásról van szó, hogy kizárólag az egygyermekes családok „szentek”, ez nem horgászengedély, számokon túlmutató minőség.

Pénteken és szombaton még az Orion (Nimród) csillagképében halad el a Nap, annak is a nyílvesszőt elengedő kezénél. Ha – teljesen profán módon – a csillagos égre kártyajátékként tekintünk, akkor Nimród nyílvesszőt elengedő keze az egyik lap, amely mindent visz. Helyesebben minden elenged, a két olló (Skorpió és Rák ollója) mellett az ég ezen pontja különösen alkalmas az elengedés gyakorlására. Leginkább a bennünk élő, lejárt dolgok elengedésének van itt az ideje, a korábban említett „rossz” szokásoktól tudunk most megdöbbentő eredményességgel megszabadulni. Emlékezzünk: a kilőtt nyílvessző nem fordul vissza, nem gondolja meg magát és tesz hátraarcot; amit itt és most elengedünk, az elmegy. Pont.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This