Nem, nem te vagy.
Ez a bejegyzés nem rólad szól.
 
Arról azonban jó tudnod, hogy igenis létezik olyan embertársad, aki képes kiugrasztani – önerőből, külső segédeszköz nélkül – a vállát, vállízületét. Találkozhatsz ilyen illetővel a cirkusz világában; a „szabadulóművész” lakókocsijában keresd. Mégsem ővele fogunk foglalkozni.
 
Létezik olyan embertársad, aki képes kiugrasztani – önerőből, külső segédeszköz nélkül – a vállát, vállízületét, miközben azt hangoztatja:
 
„(Sajnálom), én ilyen vagyok!”
„Ez van, ilyennek születtem.”
„Öreg vagyok hozzá, az én koromban nem változik az ember.”
 
Sorolhatnám, de minek? Érted, tudod, hová lyukadunk ki.
 
Passzív, elhárító, elutasító, beletörődő, frusztrált, ellenséges, tüskés, háborgó, irigy.
 
Ez a kilenc jellemző jelzőt mind-mind birtokolja és buzgón működteti is emberünk. Pedig nem kéne, hogy így legyen. Ehhez mindössze két fogalommal kell megismerkedni:
 
Személyiség- és jellemfejlődés. Helyesebb sorrendben leírva:
Jellem- és személyiségfejlődés.
 
Terjedelmi okokból nem megyek bele a mélységekbe, mert nem cél a dedikált pszichológia kenyerét kicsavarni a kezéből. Tömören a lényeg, hogy bárki, korra, nemre, iskolai végzettségre, vallási hovatartozásra, bőrszínre és zenei ízlésre való tekintet nélkül megértse:
 
Indulsz valahonnan. Láttál és kaptál otthoni mintákat, legyenek bármilyenek. Alaposan feltarisznyálva indultál életed útjára. Ha görcsösen ragaszkodsz, foggal és körömmel az origóhoz – nem lesz könnyű. Mindegy, hogy „jó” vagy „rossz” címkéket tapasztanál a starter élményeidre.
 
A személyiségfejlődés gyors csiszolódás. Változol, reagálsz, leginkább a szokások szintjén. Nem jelent felszínességet, még ha csábító lenne rávágni. Ha a családod kizárólag kanállal evett, a kés és a villa ismeretlen űreszköz volt, akkor elérkezik a pillanat, hogy műveletlen, az etikettet/protokollt nem ismerő suttyónak tartanak. A szégyen hullámai (is) vesznek rá, hogy elsajátítsd a finommotorikus mozgást, amivel két kézzel, késsel, villával – és ha kell, kanállal is – tudsz enni. Mindezt étterem-kompatibilisen. Ez személyiségfejlődés. Attól még nem lettél a mélységekben más, hogy új készséget sajátítottál el. A hozzá tartozó fogalom tehát: csiszolódás.
 
A jellemfejlődés lassabb, de mélyebbre hatoló formálódás, átalakulás. Otthon azt láttad, a másikat le kell húzni, át kell verni. Az a jó üzlet, ha a szerződéses feltételek mellett is még extra gesztenyét kaparsz ki. Zsigeri öröm fényes héjú, kukacos almát értékesíteni, áfát csalni, nem bejelenteni az alkalmazottat, visszatekerni a Nagykőrösi útra eladásra vitt Zsiguli kilométeróráját, és így tovább. Induló környezeted valamilyen mértékben normálisnak fogadtatta el az inkorrekt magatartást. Bizonyos mértékig – teszik, vagy sem – be is impregnált vele, mert ez volt a kiindulási normád. Amikor rádöbbensz, hogy nem méltó, nem való és buzgón teremted a karmát, akkor más döntéseket hozol. Talán a pillanat pénzügyi tükrében kevésbé eredményesek, ám nyugodtan alszol és rámosolyogsz a tükörképedre. Mélyen belül, személyes érték- és hitrendszeredben változtattál, írtál át- és felül alapértékeket. Ez nem megy egyik napról a másikra. Azt viszont mindenképpen tudd: más (jobb) emberré válsz. A jellemfejlődéshez tartozó fogalom: átalakulás.
 
Latin kifejezések és pszichológiai magasiskolák nélkül is átlátod, megérted a lényeget és a különbségeket. Ami közös a személyiség- és jellemfejlődésben: nem megy magától. Kellesz hozzá, tenned kell érte. Úgy viszont akármilyen messzire juthatsz a kiindulási pontodtól.
 
Gondold át, mielőtt újra kiejtenéd a szádon a fenti három, macskakörmölt mondatot. Nem éri meg.
 
Többet érsz, több vagy annál, mintsem vállat vonogass.
 
kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Pin It on Pinterest

Share This