Hétfő délutántól kedden késő estig a Szűz csillagkép angyali részén halad keresztül a Hold, közben két jegyet is érint: kedd reggelig a Mérleg, onnantól pedig a Skorpió zodiákusában járja égi útját. Ezen a területen a leghangsúlyosabb az angyali jelenvalóság az évkörön, az itt áthaladó bolygók esetében az érintett területen kifejezetten eredményesen tudjuk szárnyas segítőink támogatását kérni – és megkapni. A Hold a lélek, az érzelmek és álmok világába irányítja ezt az energiát, ebben a majd’ másfél napban a belső világunkban zajló folyamatainkban tudjuk működtetni az angyali erőket.

Az első szakaszban, a Mérleg jelében haladó Holdnál emberi kapcsolataink kerülnek a fókuszba: ha van olyan gyógyítani, megérteni valónk, amihez önmagunkat kevésnek érezzük, netán jól jönne egy kis felülről jövő támogatás, bátran szólítsuk meg angyalainkat: ők kifejezetten várják, hogy működésbe léphessenek és segíthessenek (idézet Somlósi Lajostól: „az angyal egy dolgot nem bír: a munkanélküli segélyt”). Nem azért vannak jelen a teremtett világban, hogy a bárányfelhőkön láblógázva és kart összefonva szemléljék a földi halandók játékait vagy küzdelmeit, esetleg fogadásokat kötve a kimenetelekre: az ő hivatásuk, feladatuk és egyben nemes küldetésük a segítés. Olyan pedig nincs, hogy nem lennénk erre méltóak. Ebben a stációban a harmónia elérése, visszaállítása is nagyon eredményesen érhető el az ő közreműködésükkel, mindössze annyi a teendőnk, hogy megszólítjuk őket és egyértelműen, szabatosan kinyilvánítjuk, miben kérjük a segítségüket (a hogyan-t ne akarjuk a torkukon letuszkolni, bízzunk az ő bölcsességükben, tudják, mit csinálnak).

A keddi nap reggelétől immár a Skorpióban haladó Hold a titkok megismerésére, a látható dolgok mögé pillantásra/érzékelésre hangolja lelkünket. Az angyali segítséggel a rejtett dolgok megértése és a felszín alatt zajló, szemmel nem látható folyamatok felismerése egyaránt elérhető. Mind a két jelnél tartsuk észben, hogy a Hold növő fázisában van, így a gyarapodás, a növekedés erejét adja; tanácsos olyan dolgokban együttműködni angyalainkkal, amiket gazdagítani szeretnénk, az elengedésre a fogyó Hold javasolt.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This