Az elkövetkező pár napban a Nap és a Plútó az emelő erőket szimbolizáló trigon fényszögön keresztül kapcsolódik egymáshoz. A hatás legerősebben, 9-én, kedden érezhető, maga a szövetség pedig csütörtökig áll fenn és segít bennünket. A Nap a Bika jelében jár, a Plútó pedig a Bakban, mindkét érintett princípium föld elemű jegyben, így azonnal megjelennek a stabilitás és a biztonság minőségei.

A trigon az emelkedést és a növekedést jelenti, mindig benne munkálkodik a jobbá tevés, a felemelés és a lelkesedés ereje. A Bika Nap a termékenységről, a teremtő szellemiségről, az anyag élővé tételéről szól, a Bikát uraló vénuszi elv (termékennyé tenni az anyagot) életre hívásáról és működtetéséről. Ebben a stációban teremtőként működünk, a meglévő dolgokból valami újat és jót tudunk létrehozni. Természetesen minden más állomáson és az út egészén is teremtők vagyunk, itt most a szó szerint tevékenykedő, létrehozó és a földi síkon gyümölcsei által élvezhető módon tevékenykedő teremtőre gondolunk. Nagyon fontos az öröm, a mindennapi létöröm megélése is, a Bikához és a vénuszi szellemiséghez szervesen hozzátartozik. A mindennapi létöröm egyébként is a ma emberének univerzális elixír minden bajára és nyavalyájára. Ha egyik van, nincs a másik, ezek egymást kizáró tényezők és mivel szabad döntéseink mentén éljük az életünket, miért ne választhatnánk az örömöket bajaink helyett?

Ebbe az örömteli, teremtő és létrehozó folyamatba segít be a Plútó a gyökeres változások, a radikális átalakítások és a mélységek meglátásának erejével. A méltatlanságból kitörés ellenállhatatlan reformáló hatalma szolgálja emelő módon teremtő és termékeny énünk kiteljesedését, mindig előre vivő és a haladásunkat szolgáló módon, hiszen a Plútó a Bak jelében járja lassú útját. Olyan erőket kapunk a mostani napokban segítségül, amik elképzelhetetlen mennyiségű földmunkát tudnak elvégezni a mostani, fényt vető időszakunkban. A Plútó által ezt az erőt koncentráltan kapjuk és foghatjuk be segítőként, együttműködve vele és kiélvezve hatalmát. A kétméteres kerekű John Deere traktor is csak addig félelmetes, amíg felénk jön, amint a fülkében ülünk és nálunk a kormány, már más perspektívából látjuk a táblákat és rögvest nekiállhatunk a legjobb úton és módon a termékennyé és jobbá tételhez.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This